Ohlas (Slovak)
(Na Vörösmartyho „Szózat“)
Slovenský brat! objím si mať, ľúb verne objatú: zem slovenská je tvoja mať, miluj zem tú svätú!
Zem tá je krásna, slávna časť v sveta desatine: ak dá trpieť, zhynúť nedá Boh toľkej rodine.
Pred tisíckou vtrhli k tebe Arpádovcov voje: svet nepamätá, odkedy máš ty meno svoje.
Tvoji dedovia sadali k prestolu Štefana, ich junač pri Ostrihome ubila pohana. —
Sloboda! hej, aké časy ty si tu už mala, keď priateľskú ruku do pút nevďaka zbíjala!
Chceli, by ich veľa bolo, nás nič, lebo málo: národ náš sa rozveľadil, ich málo zostalo. —
A svet národov našinských hlasom hromu vetí: kto chce žiť, nech vloží ruku v ruku mojich detí!
Za mnohú krv rozlievanú, za toľké vzdychanie — výbojcov synovia, už raz učiňte pokánie!
Žije Boh, večne verná je svätá jeho vôľa: kliatba rabstva pravde jeho navždy neodolá! —
Svitne — hej, zasvitnúť musí tam lepšia hodina, miliónov sto kde za to prosí Hospodina:
Bo keď by raz veľnároda predsa stiekli žily, prúdy krvi jeho by svet celý zaplavili:
A kto veľkému národu potom hrob vykope, keď ľudstvo celé utonie v sĺz vlastných potope? —
Nuž k Bohu oko povďačné a modlitbu svätú! Slovenskú zem, tú svoju mať, žehnaj, ľúby bratu!
Sveta šíreho ona je slávna desatina: trpieť môže, lež zhynúť — nie slovenská rodina.[1]
[1] Báseň prvý raz uverejnená v Sokole I. 1860, č. 20, str. 165 — 166. pod názvom Ohlas na Ohlas. Je zaradená hneď za Mácsayov preklad Vörösmartyho básne Szózat. Sládkovič sa o básni v liste Dobšinskému z 30. októbra 1860 takto vyslovuje: „Tu máte slovenský ,szózat‘ — vypracovaný na základe Vörösmartovskom, — vlastne paródiu tamtoho s tým istým metrom, počtom slok a formou obsahu.
Zaveste ho, — ak Vám ďaka — ,Sokolovi‘ na hrdlo — nech zazvoní Otčinou. V našej dobe je to síce nie ,s poradou tela a krve‘ — ale poručeno Bohu. Sme odsúdení, nehájme sa s pravdou. Každý kričí — nemlčme ani my.“
Keď však Dobšinský chcel Vörösmartyho báseň uverejniť v satiricko-humoristickej časti Sokola, v „Kubovi a Macovi“, a Sládkovičov Ohlas v normálnej beletristickej časti, Sládkovič sa proti Dobšinského úmyslu (v liste zo začiatku novembra 1860) ohradzuje slovami: „… spomneli ste včera, že maďarsky ,Szózat‘ dáte ,Kubovi a Macovi‘. — Nemám to za dobrô. Posmechom tým by Maďari rozzlostení boli neužitočne. Pri tom toho ani nezaslúži pieseň Vörösmartova, v svojom spôsobe skutočne dobrá.“
Báseň uverejňujeme v tom znení, ako bola vytlačená v Spisoch básnických: rozpisujeme 14-slabičný verš v Sokole na dva verše 8 + 6 slabičné. V tejto podobe je báseň aj v rukopise (1 list rozmerov 36 × 22,5 cm), kde má názov:
OHLAS :dlä Vörösmarty-ho „Szózat-u“:)
Alternatíva prvého dvojveršia:
Slovenský brat, obím si mať, liub verne objatú
je naznačená ceruzkou v tom znení ako v Sokole:
Ohlás sa duša slovenská V slovenskom „szózatu“!
zdroj: zlatyfond.sme.sk
Uploaded by | Répás Norbert |
Publisher | Zlatý fond denníka SME / zlatyfond.sme.sk / podlieha licencii: Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivs 2.5 License |
Source of the quotation | Andrej Sládkovič. Dielo 1. SVKL. Bratislava. 1961. 612. . Cyril. Kraus. pripravil edične a napísal poznámky. . Dr. Jozef. Felix. zodpovedný redaktor. . Emília. Kučerová. technická redaktorka. / Digitalizátor: Martin Odler, Viera Studeničová, |
|
|
Visszhang (Hungarian)
(Vörösmarty „Szózat“-ára)
Szlovák testvér! Öleld anyád, szeresd hűn ölelve: szlovák vidék a te anyád, áldott föld szeretve!
Be szép föld, gyönyörű része világ tizedjének: bár megkínoz, még sincs vége Isten háznépének.
Ezer éve rontottak be Árpádnak hadai: neved mióta zengik be világnak dalai?
Őseid foglaltak helyet István előtt erre, dalia Esztergom mellett a pogányt csépelte. —
Szabadság! micsoda idők járták át éltedet, baráti jobbkezed midőn bilincsbe tétetett!
Kérték, hogy sokan legyenek, mi meg, csak kevesen: de népünk mint a fellegek, szaporult sebesen. —
Egyívású földek népe villámnak felele: ki élni akar, az tégye kezét gyermekére!
Megannyi kiontott vérünk, és annyi sóhajunk — hódítók sarjai, kérünk vezeklést óhajtunk!
Az Isten váltig hű marad szent az akarata: rabságnak átka megszakad váltig nem dacola! —
Virrad — igen, felfehérlik szebb lesz ott a végzet, sokan vannak kik ezt kérik Istentől a népnek:
Mert ha egyszer nagy nemzetnek vére mind kifolyna, hömpölygő árja népeket magával sodorna:
Ki lesz majd ki nagy nemzetnek hantjait kiássa, ha könnybe fúló népeknek nem lesz maradása? —
Adjunk hát Istennek hálát és szent imádságot! Szlovák földet, saját anyát, szent atyafiságot!
Széles e világon lesz ő hírneves tizednyi: szenvedhet, de ő a jövő tót család ezernyi.
|