Ohlas (Slovak)
(Na Vörösmartyho „Szózat“)
Slovenský brat! objím si mať,
ľúb verne objatú:
zem slovenská je tvoja mať,
miluj zem tú svätú!
Zem tá je krásna, slávna časť
v sveta desatine:
ak dá trpieť, zhynúť nedá
Boh toľkej rodine.
Pred tisíckou vtrhli k tebe
Arpádovcov voje:
svet nepamätá, odkedy
máš ty meno svoje.
Tvoji dedovia sadali
k prestolu Štefana,
ich junač pri Ostrihome
ubila pohana. —
Sloboda! hej, aké časy
ty si tu už mala,
keď priateľskú ruku do pút
nevďaka zbíjala!
Chceli, by ich veľa bolo,
nás nič, lebo málo:
národ náš sa rozveľadil,
ich málo zostalo. —
A svet národov našinských
hlasom hromu vetí:
kto chce žiť, nech vloží ruku
v ruku mojich detí!
Za mnohú krv rozlievanú,
za toľké vzdychanie —
výbojcov synovia, už raz
učiňte pokánie!
Žije Boh, večne verná je
svätá jeho vôľa:
kliatba rabstva pravde jeho
navždy neodolá! —
Svitne — hej, zasvitnúť musí
tam lepšia hodina,
miliónov sto kde za to
prosí Hospodina:
Bo keď by raz veľnároda
predsa stiekli žily,
prúdy krvi jeho by svet
celý zaplavili:
A kto veľkému národu
potom hrob vykope,
keď ľudstvo celé utonie
v sĺz vlastných potope? —
Nuž k Bohu oko povďačné
a modlitbu svätú!
Slovenskú zem, tú svoju mať,
žehnaj, ľúby bratu!
Sveta šíreho ona je
slávna desatina:
trpieť môže, lež zhynúť — nie
slovenská rodina.[1]
[1] Báseň prvý raz uverejnená v Sokole I. 1860, č. 20, str. 165 — 166. pod názvom Ohlas na Ohlas. Je zaradená hneď za Mácsayov preklad Vörösmartyho básne Szózat. Sládkovič sa o básni v liste Dobšinskému z 30. októbra 1860 takto vyslovuje: „Tu máte slovenský ,szózat‘ — vypracovaný na základe Vörösmartovskom, — vlastne paródiu tamtoho s tým istým metrom, počtom slok a formou obsahu.
Zaveste ho, — ak Vám ďaka — ,Sokolovi‘ na hrdlo — nech zazvoní Otčinou. V našej dobe je to síce nie ,s poradou tela a krve‘ — ale poručeno Bohu. Sme odsúdení, nehájme sa s pravdou. Každý kričí — nemlčme ani my.“
Keď však Dobšinský chcel Vörösmartyho báseň uverejniť v satiricko-humoristickej časti Sokola, v „Kubovi a Macovi“, a Sládkovičov Ohlas v normálnej beletristickej časti, Sládkovič sa proti Dobšinského úmyslu (v liste zo začiatku novembra 1860) ohradzuje slovami: „… spomneli ste včera, že maďarsky ,Szózat‘ dáte ,Kubovi a Macovi‘. — Nemám to za dobrô. Posmechom tým by Maďari rozzlostení boli neužitočne. Pri tom toho ani nezaslúži pieseň Vörösmartova, v svojom spôsobe skutočne dobrá.“
Báseň uverejňujeme v tom znení, ako bola vytlačená v Spisoch básnických: rozpisujeme 14-slabičný verš v Sokole na dva verše 8 + 6 slabičné. V tejto podobe je báseň aj v rukopise (1 list rozmerov 36 × 22,5 cm), kde má názov:
OHLAS
:dlä Vörösmarty-ho „Szózat-u“:)
Alternatíva prvého dvojveršia:
Slovenský brat, obím si mať,
liub verne objatú
je naznačená ceruzkou v tom znení ako v Sokole:
Ohlás sa duša slovenská
V slovenskom „szózatu“!
zdroj: zlatyfond.sme.sk
| Uploaded by | Répás Norbert |
| Publisher | Zlatý fond denníka SME / zlatyfond.sme.sk / podlieha licencii: Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivs 2.5 License |
| Source of the quotation | Andrej Sládkovič. Dielo 1. SVKL. Bratislava. 1961. 612. . Cyril. Kraus. pripravil edične a napísal poznámky. . Dr. Jozef. Felix. zodpovedný redaktor. . Emília. Kučerová. technická redaktorka. / Digitalizátor: Martin Odler, Viera Studeničová, |
 |
|
Visszhang (Hungarian)
(Vörösmarty „Szózat“-ára)
Szlovák testvér! Öleld anyád,
szeresd hűn ölelve:
szlovák vidék a te anyád,
áldott föld szeretve!
Be szép föld, gyönyörű része
világ tizedjének:
bár megkínoz, még sincs vége
Isten háznépének.
Ezer éve rontottak be
Árpádnak hadai:
neved mióta zengik be
világnak dalai?
Őseid foglaltak helyet
István előtt erre,
dalia Esztergom mellett
a pogányt csépelte. —
Szabadság! micsoda idők
járták át éltedet,
baráti jobbkezed midőn
bilincsbe tétetett!
Kérték, hogy sokan legyenek,
mi meg, csak kevesen:
de népünk mint a fellegek,
szaporult sebesen. —
Egyívású földek népe
villámnak felele:
ki élni akar, az tégye
kezét gyermekére!
Megannyi kiontott vérünk,
és annyi sóhajunk —
hódítók sarjai, kérünk
vezeklést óhajtunk!
Az Isten váltig hű marad
szent az akarata:
rabságnak átka megszakad
váltig nem dacola! —
Virrad — igen, felfehérlik
szebb lesz ott a végzet,
sokan vannak kik ezt kérik
Istentől a népnek:
Mert ha egyszer nagy nemzetnek
vére mind kifolyna,
hömpölygő árja népeket
magával sodorna:
Ki lesz majd ki nagy nemzetnek
hantjait kiássa,
ha könnybe fúló népeknek
nem lesz maradása? —
Adjunk hát Istennek hálát
és szent imádságot!
Szlovák földet, saját anyát,
szent atyafiságot!
Széles e világon lesz ő
hírneves tizednyi:
szenvedhet, de ő a jövő
tót család ezernyi. |
