Nádasdy Ádám: Délelőtti séta

Míg melletted megyek, eszembe jut,
mit kellett volna akkor mondanom,
mikor tarkód alá szorult karom
és félkézzel kellett zoknit, sarut
leráncigálni; számban összefut

a szó, mért nem beszéltem, én barom,
mikor kezed az egyik oldalon
felhúzta ingem s az övembe nyúlt?
Ha megvárom, míg magadtól hajolsz rám,

ha merem arcodat kezembe venni,
hogy markomat meg kelljen szoknia:

a vállad most nem így koccanna hozzám,
mintha köztünk nem történt volna semmi,
csak marháskodás, biológia.