Ady Endre: Lázár a palota előtt

I

Éjfél, valaki duskál:
Neszt küld a drága palota.
Pénzt olvas valaki.
Zenék zenéje:
Nem hallottam még ilyet soha.

Selymes papirok
Im, halk és büszke zsoltárra gyújtnak.
Csilingelnek a kölyök-ércek.
Zeng az arany
S az én könnyeim hullnak.

S én a palotát támasztom.
Zúg, megtolul, viharzik a zene.
Milyen zsolozsma,
Mintha a világ
Minden öröme benne zengene.

Kié az a pénz?
Az én könnyeim hullnak.
Száradjon el a keze,
Gonosz és boldog keze
A nyomorultnak.

II

Egy cifra házban
Örömben, lázban
Összegyültek a gazdagok.
Énekeltek a gazdagok
Egy cifra házban.

Az utca sarkán
Ime, vad, harsány
Zsoltár zendül. Lázár dalol,
Fölnéz a házra és dalol
Az utca sarkán.

Mélyén az éjnek
Mint támad ének?
Elsáppadnak a gazdagok,
Elnémulnak a gazdagok
Mélyén az éjnek.

S csönd, Lázár hallgat.
Tapsot a dalnak.
És tapsolnak a gazdagok,
Hahotáznak a gazdagok.
S csönd, Lázár hallgat.

III

Ősszel és szomorúan jön meg
Az öreg Lázár a Bibliából
S a gazdagok félve köszönnek.

Lázár lélegzik, lépdel, hallgat.
Látatlanul vele érkeznek
Régi, nagy, béna, ős hatalmak.

Lázárnak néha melle hördül,
Szeretne egy nagyot kacagni,
De a szája sírásra görbül.

Lázár az örök őszi béna
S a Földön, még, szokás örülni.
Ő is szeretne néha-néha.

Ő is szeretne táncra kelni
S rőt erdőkben, rőt szatirokkal
Tréfás dudánál énekelni.

Be is áll az öröm-piacra,
Rossz mellével asszonyokat vár
S valamit, amitől kacagna.

Óbort és mustot hoz elébe
A gazdagok megriadt nyája
S ő bekóstol az édes lébe.

Bekóstol s testét megcsiklandja
Olykor egy lány, olykor egy asszony
S ez a Lázár örök kalandja.

Asztmás melléből fuldokolva
Jön föl az Ősznek köhögése,
Mintha egy csúf kéj-sóhaj volna.

Erre a köhögős örömre
Elfakulnak szívek és arcok:
Ősz lesz. Mintha a Halál jönne.[1]

I

Polnoc, oplýva ktosi:
v paláci skvelom šuchocú.
Peniaze ktosi číta.
Muzika muzík:
Nikdy som takú ešte nepočul.

Hodvábne lístky,
hľa, tlmeným a hrdým žalmom vzpl
Cingilingujú štence-mince.
Cvendží zlato
a moje slzy kanú.

A ja podpieram palác.
Muzika zvíchruje sa, dvíha, sála.
Aký to žalm,
akoby všetka
blaženosť sveta sa v ňom rozhučala.

To zlato čie je?
Sĺz mojich tečie mnoho.
Nech uschne ruka,
zlá a blažená ruka
podliaka toho.

II

V parádnom dome
v radostnom zhone
zhromaždili sa boháči.
Rozspievali sa boháči
v parádnom dome.

A na ulici,
hľa, divo ryčí
zvučný žalm, Lazár peje,
vzhliadne na dom a peje
tam na ulici.

V nočnom tom tichu
spev? Z čieho dychu?
Sinejú, blednú boháči.
Onemievajú boháči
v nočnom tom tichu.

Pst, Lazár zmĺkol.
A potlesk zhíkol.
Roztlieskali sa boháči,
rozchechtali sa boháči.
Pst. Lazár zmĺkol.

III

Zošedivelý starec, clivo
z biblie Lazár vystupuje.
Boháči zdravia bojazlivo.

Dychčí Lazár a s ním, kde kročí,
neviditeľne prichádzajú
odveké, veľké, chromé moci.

Hruď Lazárova zavše chrčí.
Rád by sa zasmial zoširoka,
no ústa sa mu skrivia v kŕči.

Chromý je do skonania sveta
a na zemi sa, ešte, plesá.
Lazár tiež by rád plesal sem-tam.

Tiež by rád poskočil si v tanci,
pri gajdách nôtil v zlatých hájoch
s kozonohmi hôr, so šarvanci.

Aj vykročí si na trh slastí,
dýchavičný na ženy čaká
a nad čím by sa zasmial v šťastí.

Starý mok nesie, mušt mu dáva
boháčov stádo najašené.
On sladkú šťavu ochutnáva.

Ochutnáva a jeho mužstvo
tu dievka pošteklí, tu žena.
To Lazárovo dobrodružstvo.

A Jeseň s kašľom, ktorý dusí,
vzdychá mu v prsiach astmatických.
Čo vzdych, to rozkoš, až sa hnusí.

Na rozkašlanú radosť túto
povädnú srdcia, zblednú tváre:
Jeseň čuť. Kroky Smrti sú to.