Ady Endre: A tó nevetett
A tó nevetett (Hungarian)Alkonyban szálltunk Együtt a tavon, Idegen ölű, Ringató ölű, Félelmes ölű, Mélyvizű tavon. Régi kínoknak Bús köntösében Úsztunk a tavon S az éjre vártunk.
Öreg hajósunk Karja reszketett, Havas ormokról Zúgtak a szelek, A tó harsogott, Hívott, kiabált, Zúgott, jajgatott, A tó nevetett. Szálltunk, hajóztunk.
(A kínjainkat - Súgtam csendesen - Oldjuk végre fel. Szent sír ez a tó, Szerelmes karú, Titkot őriző. Ez ölelni tud, Örökre ölel És áldva ringat. Nem tudja senki, Ha ő átkarol, Zuhanjunk, gyere.) Ő néz, néz reám És búsan tekint És vágyón tekint A partok fele. Szállunk, rohanunk: Óh, menni, menni, Óh, élni tovább, Bús kínok alatt Járni, szenvedni, De lenni, lenni. A tó nevetett Utánunk vadul, A mélyvizű tó, Idegen ölű, Szerelmes ölű, Áldott karú tó. A tó nevetett S bármerre megyünk Azóta mindig: Minden alkonyon Halljuk nevetni.
|
The Lake Laughed (English)We drifted away Together at dusk On a foreign lake With a swaying lap, An awsome surface And a profound depth, We swam and waited For the night to come In the sad mantle Of past misery.
Our old seaman’s arm Shuddered and the winds Zoomed from snow-covered Mountaintop summits, The lake resounded And clamoured loudly, Rumbled, lamented, And the deep lake laughed. We flew while we sailed.
(All our misery - I whispered quietly - Is absolved at last. This lake is a tomb Holy, enamoured, Holding the secret In its warm embrace Forever holding, Nursing and blessing. Nobody will see Its arms around us Come, let us plunge in.) She glances at me And then turns and looks Sadly, longingly Towards the lakeside. We fly, we hurry Oh, to continue, To go on and live, To walk with torture To bear, but to be Oh, to be, to be. And so the lake laughed Madly behind us, The deepwater lake, With a strange surface, An enamoured lap A blessed embrace. And so the lake laughed. Wherever we go Ever since that time At every twilight We hear the lake’s laugh.
|