V čas ranný... (Slovak)
V čas ranný, v čas vezdajší, stoj, ticho . . . Tam v lone vraždiaceho vesmíru sputniky preďobávajú ľadviny zôr a ticho krúžia okolo zemegule a nepípajú oceľové kurčatá. Otváram okno zľadovatené mrazom. Ľudia idú do práce na šiestu a vysoko v nadire pláva kozmonaut. Šachovnicu mesta ešte neoblizlo slnce. Aké je to ráno so zimomravou zorničkou, na čele s diadémom diamantového bleskometu, v rozbresku roztavených dní tejto sopečnej doby, keď stojíš rozštiepený, medzi stĺpom života zo živého mäsa a stĺpom smrti z horúcej lávy a počítaš na kompjuteri predtuchy blízku dráhu začiatku a konca, aby si mal čas nadýchnuť sa ešte raz čerstvého vzduchu a hmly z pariacej sa rieky, aby si mal čas pozrieť sa ešte, pozrieť sa čo len raz na kvety, na poslednú ružu oškvarenú zimným ránom. A potom už možno myslieť na večnú noc, na tú, čo nikdy nepominie v uragáne času. Zatiaľ sa chveje v chryzantémach, vo váze orosenej dychom smrti. Karamelizujú sa prvým mrazom sklá okien a vkráda sa srieň do holých záhrad a parkov. S ranným brieždením na horizonte vracajú sa krídla vrán, černejšie než vraníky, severnou cestou do tohto studeného rána, do tohto rána, keď myslím na smrť, na obyčajnú chladnú a studenú smrť. Uploaded by | Répás Norbert |
Publisher | Slovenský spisovateľ |
Source of the quotation | V štyroch krajinách ticha |
Bookpage (from–to) | 162-163 |
Publication date | 1973 |
|
|
Reggeltájt... (Hungarian)
E reggeli percekben állj meg, maradj csendben. . . Ott, a gyilkos világmindenség ölében űrhajók hívogatják a hajnal veséjét, csendben köröznek földgolyónk körül s nem csipognak az acélcsibék. Kinyitom fagytól jeges ablakom. Hat óra, az emberek munkába sietnek, s űrhajós úszik fenn a nadírban. A város sakktábláját még nem nyalta végig a nap. Micsoda reggel, hideglelős hajnalcsillag, gyémántvillámokat szóró diadém a homlokán, s e tűzhányó idő, megolvasztott napjaink fénye körötte. Állsz kettészelve az eleven húsból való élet oszlopa s a forró lávából való halál oszlopa között és méred előérzeted komputerén a kezdet és a vég pályáját. Méred, lesz-e még időd még egyszer tüdődre szívni a friss levegőt, s a párolgó folyók tajtékját. lesz-e időd még egyszer, legalább még egyszer megnézni a virágokat, az utolsó rózsái, melyet megperzselt a téli reggel. S azután már az örök éjre gondolhatsz. arra, amely soha nem múlik el az idő uragánjában. Most az elmúlás még csak a krizantémokban remeg, a halál fuvallatától harmatos vázáiban. Az első fagyoktól karamellizálódnak az ablaküvegek s az üres kertekbe és parkokba dér lopózik. A horizonton korai hajnal. Észak felől e hűvös reggelbe visszatérnek a várjúszárnyak, feketébbek a hollószínű lovaknál. Heggel van, s én a halálra, a közönséges, hideg és hűvös háládra gondolok.
Uploaded by | Répás Norbert |
Publisher | Európa Könyvkiadó (Budapest) |
Source of the quotation | Rudolf Fabry – Az én az valaki más (Válogatott versek) |
Bookpage (from–to) | 90-90 |
Publication date | 1986 |
|
|