Rúfus, Milan: Čo je báseň

Položiť na stôl presné ako chlieb
alebo voda. Alebo
medzi dva prsty sáli. To je báseň.

A nestúpať si pritom na päty.
Tým menej na špičky. Mať čas. Z hlboka
vytiahnuť okov a rovno na prameni
si nepostaviť krám, ba ani chrám.

Až budú pstruhy tiahnuť Jordánom,
nekúpiť prút a vedieť, že sa rieka
neskladá z rýb.

Že o to jej je viac,
o čo je báseň väčšia od slova.

Nie kameň.
Socha. Žena Lótova –
to je báseň.

Szabatos dolgot az asztalra tenni,
például kenyeret vagy vizet. Esetleg
csipetnyi sót az ujjak közé. Ez a vers.

Közben saját sarkunkra nem taposni.
Még kevésbé lábujjhegyünkre. Időt szakítani.
Az akót mélyről a felszínre emelni, 
boltot és templomot forrásra nem helyezni.

S ha majd pisztrángok úsznak a Jordánban,
a belátáshoz, miszerint a folyó több
mint a halak sokasága, nem kell horgászbot.

Úgy árad s növekszik,
mint vers a szavak felett.

Ez nem csupán kő.
Szobor vagy Lót felesége –
hanem vers.