Kolenič, Ivan: A mellőzés mint küllem (Ignorancia ako forma in Hungarian)

1
Nie, už ma nenavštívia tí, ktorým v žilách
Koluje nestráviteľná krv, spenená galaxia...
Ja nie som z vyvolených...
Ja sa vraciam sám, prázdny, začínam vždy tam,
kde oni stratili cieľ. (pevnosť tá, ti,
die Festung; Festigkeit – pevný, á, é fest;
pevný plat fixes Gehalt...)
Akí boli mocní, akí krásni,
Čižmy z najkvalitnejšej kože im darovali
Poslední z bohov. Francúzske šampanské popíjali
Z dámskych lodičiek, večerali s kňazmi...
Ako to teraz vyzeráš, priateľ môj?
Tvoje nízke čelo a tvoje kopýtka,
penis vláčiaci sa po zemi.
Nie, dnes z teba netreba mať strach...

2
U mladej slečny sotva po dvadsiatke,
U slečny prirodzených mravov sám do polnoci
Rozohňoval svoje neskrývané vášne:
„Forma je príležitosť, slečna, šanca kričať!
Predhodiť sa so všetkou surovosťou...
Sklopiť oči a vypustiť cynický rehot,
byť plodným samcom revolúcie...“
Dážď sa drobil na detské výtržnosti
Ako dobre vychovaný elegán, jej úzke lýtka
A vzdúvajúce sa poprsie, praskajúce vlasy,
Šarmantný štrngot náramkov...
U mladej slečny sotva po dvadsiatke
Som rozohňoval svoje neskrývané vášne:
„Mať čas znamená využívať každú sekundu,
moja drahá, majstrovské dielo sa rodí
ako človek – najskôr je pud, príťažlivosť,
nevyhnutnosť. Po okamihoch
fyzického burácania potom prichádza čin,
akcia, práca... Rozumiete mi? A napokon
sa dostaví výsledok...
Dostojevskij tvrdil, že v skutočnosti
ani jedno dielo nie je dokončené,
neexistuje absolútna dokonalosť.
Talent je prekliatie...“
– Kolenič, – šepla, – vy ma strašne nudíte...

1
Nem, már nem látogatnak meg azok, kiknek vénáiban
Emészthetetlen vér kering, habos galaxis...
Nem vagyok kiválasztott...
Egyedül térek haza, üresen, folyton ott kezdem,
ahol ők célt vesztettek. (erőd nom., ök plur.,
die Festung; Festigkeit – szilárd, fest;
állandó fizetés fixes Gehalt...)
Mily hatalmasok voltak, mennyire szépek,
A legjobb bőrből készült csizmákat az utolsó Istenektől
kapták ajándékba. Női cipellőkből kortyolták
A francia pezsgőt, papokkal ettek...
Mivé lettél, barátom?
Keskeny homlokod és patácskáid,
a hímvessződ meg a földön vonszolod.
Nem, ma nem kell tőled félnünk...

2
Egy húszon alig túli zsenge kisasszonynál,
Egy természetes erkölcsű hölgynél éjjelig
Szította leplezetlen szenvedélyét:
 „A küllem lehetőség, kisasszony, esély a kiáltásra!
Teljes gorombasággal nehezményezni...
Lesütni a szemet és kiengedni a cinikus hahotát,
a forradalom termékeny hímjének lenni...“
Az eső gyermeteg garázdasággá morzsolódott
Mily jólnevelt sikkség, vékony lábikrái
És duzzadó mellei, pattogó hajtincsei,
Karpereceinek sármos csörgése...
Egy húszon alig túli zsenge kisasszonynál
Leplezetlen szenvedélyem szítottam:
„Idő birtokában lenni annyit tesz,
mint élvezni annak minden pillanatát,
kedvesem, mestermű születik
emberként – elöször az ösztön, vonzalom,
szükségszerűség van. A fizikai dühöngés
pillanatai után jön a tettek mezeje,
terv, munka... Értitek? Végül
megjelenik az eredmény...
Dosztojevszkij azt állította, hogy valójában
egyetlen mű sem befejezett,
nincs maradéktalan tökély.
Átok a tehetség...“
– Kolenič, – súgta oda, – maga rettentően untat...