Reményik Sándor: A katonák

Külön-külön mind csöndes emberek, 
Egy-egy tavaszból őszbe hajló ág, 
Együtt: a katonák.

Külön-külön, úgy lehet, mindenik 
Beleborzadna, mikor öldököl, 
Együtt: egy rettentő, véres ököl.

Külön-külön halk, bús pásztortüzek, 
Itt-ott csillan a lángjuk tétován, 
Együtt: egy hömpölygő tűzóceán.

Magukra mind külön kis életek, 
Fáradt ívük magasból mélybe száll, 
Együtt, jaj együtt: a halál.