Megtaláltam a lányom lufiját
a padláson. Egy hároméves lufi.
Még van benne szufla,
még nem engedett ki,
csupán megráncosodott,
de azt is olyan szépen,
órák óta nézem,
az én kicsi lányom lehellete benne;
nem hagyta, hogy segítsek neki fújni,
szinte teljesen eltakarta már a pöffeszkedő gumi,
olyan rózsaszín, s valami durrant,
berontottam a szobába rögtön,
de nem a lufi, hanem egy pisztoly volt,
a lányom ijedten rohant az ölembe,
mondtam: most gyorsan elmegyünk,
a lufit nem hozhatod,
bácsik lövöldöznek egészen közel,
a kerten át biztosabb, vedd már a cipődet,
legalább hadd pukkasszam ki én,
bömbölt a lányom,
majd kipukkasztod, ha visszajöttünk.
Hát így. Még egy csomót kötök a vén lufi nyakára.