Karinthy Frigyes: A gyermek mostanában nyugtalan
|
A gyermek mostanában nyugtalan (Hungarian)Kit lelkem mélyében elrejtve hordok
A gyermek mostanában nyugtalan, - A gyermek, kit csak én tudok magam, Haragszik. Sír és liheg - dobban szivembe' szíve, Arcáról eltünt a szelíd mosoly - Ráncolja rám nagy homlokát és oly Mogorva. Én járok és csinálom, ami dolgom És mondom jóestét és jónapot És merre megy? És ön mennyit kapott Belőle? Ahol a villamos megáll, én is megállok A kémények közül kinéz a Hold Alatta állok én s a szürke bolt Fölötte. Kinéz a hold. És vár. Én visszanézek, A tekintete egyre tétovább; - Már nedves és felhős - nem megy tovább, Kicsordul... A fordulónál pénzt veszek elő, A szél hajambakap, mint könnyü kéz, - Megfordul és szájtátva visszanéz: Hát nem jössz? A sziklaszirtre némán tűz a nap És nincs, aki belőle bort ereszt - Csúcsán mohos, penészes kőkereszt - Tovább mék. Este az ajtóban kulcsom csikordul, Ádámcsutkám jár fel s alá - eszem. Csók nélkül is elalszom csendesen Az ágyban. De kit lelkem méhében rejtve hordok A gyermek ébren van, nem alszik el És felriad és rugdal és szökell, - Nem érti. Felül, körülnéz a sötét szobában Arcomra hajlik, nagy szemet mereszt, Aztán legörbül a szája: - hát mi ez? Őrült vagy?
|
