József Attila: Without Hope (Reménytelenül in English)

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

1933. március

Slowly, broodingly

All you arrive at in the end

is a sad, washed-out, sandy plain,

you gaze about, take it in, bend

a wise head, nod; hope is in vain.

Myself, I try to look about

nonchalantly, without pretence.

Axe-arcs shake their silver out

rippling where the aspens dance.

My heart sits on the twig of nothing,

its little body shivering, dumb.

In calm unbroken gathering,

staring, staring, the stars come.