“Ki-ki nyugalomban…”
És eljött az obsit ideje. A múzsák szerződése lejárt.
A múzsák, a költővel együtt, lejáratták magukat.
Kikoptak. Kiégtek.
A múzsák, ráadásul:
csúnyácskák, vénecskék.
Ki jobban, ki kevésbé.
A kikopott költő most kiköpött.
Csupa csömör..
A múzsák ezen sem csodálkoznak. Őket már nem lepi meg semmi.
Vonuljon hát el mindenki, a maga vackába.
“Ki-ki nyugalomban…”
A múzsák megfogadják: ha odébb állhatnak, hátra se néznek.
Félnek: még Lótné se lesz belőlük.
Múzsasirató
Gyanútlan báránykák voltak egykor a kiszolgált múzsák.
Ó jaj, elhiszed?
Frizurájukat mindig csinosan elrendezve hordták.
Ó jaj, elhiszed?
A mosoly le nem hervadt ajkukról, öröm volt rájuk nézni.
Ó jaj, elhiszed?
Immár senki sem fog hűlt helyükre lépni.
Ó jaj, elhiszed?
