Bella István: A világ születése

Megcsobban a láng.
Kavics hull a tóba.
Elkezd lenni a lenni.

És a fény árnyai,
a semmibe gyűrűző
Isten-karimák

fölgyűrődnek remegni

A gyerek lehajol újra,
és csillagot lel az ujja.

Körkörös karikák.

Minden mintha mozdulna:
önmagán áttolulva,
előtt és után tolva,
átbucskázva, áthullva,
önmagába átbukva
tolja, tolja és tolja
az első molekulát.

Láng csobban, ég ég újra.

Születik a világ.