Arany János: A méh románca

Ablak alatt
A pünkösdi rózsa,
Kezd egy kicsit
Fesleni bimbója:
Kékszemű lyány,
Válogat belőle,
Koszorúnak
Holnap esküvőre.

Reménykedik
Egy kis méh az ágon:
Szép eladó,
Jaj, ne bántsd virágom!
Ezt az egyet
Magamnak kerestem,
Alig hasadt
Mikor eljegyeztem.

Felel a lyány:
Te bohó kis állat!
Lelsz te rózsát
Nem egyet, ha' százat,
Holnap is nyit,
Holnap is eljössz te
Csak ne kívánd
Ami legszebb közte.

Mond a kis méh:
Szőke szép hajadon,
Neked Isten
Hű szeretőt adjon!
Nem sok amit
Kívánok tetőled:
Ne szakaszd le
Az én szeretőmet.

Felel a lyány:
Dehogynem szakasztom!
Dehogy leszek
E ne'kűl menyasszony!
Koszorúmban
Ezt fonom előre,
Ugy vigyenek
Holnap esküvőre.

El se mondá,
Nyult a szép bimbóhoz
Hogy letörje
A virágcsomóhoz.
A szegény méh
Rárepűlt kezére,
Csókot adni
Annak a fejére.

"Hess te gyilkos!
Ne bocsáss fulánkot:
Leszakasztám,
Vigyed a virágod."
"Szép menyasszony,
Már nekem mi haszna!
Koszorúdnak
Híja lesz miatta."

Koszorúdnak
Híja lesz miatta -
Ezt a kis méh
Keserűn mondhatta,
Mert a szíve,
Hiába parányi,
Nagyon tudott
A virágért fájni.

S a leánynak,
Hiába kiáltott,
Szeme alá
Üti a fulánkot;
Szegény bogár!
S maga haldokolva
Félreült, egy
Rozmarin-bokorra.

Szép menyasszony
Jajgat a sebével,
Esküvőre
Sem mehet szemével:
Holdfogyásig
Dagadt lőn a tája...
Azalatt meg
Elhagyá babája.

Pod oblokom
ker pivonky práve
rozprskáva
puky usmievavé:
z nich vyberá
deva modrooká
na zajtrajší
sobáš do venčoka.

Včelka zlká vtom
s byľôčky, kde sedká:
Zlatovláska,
joj, neruš mi kvietka!
Tento jeden
som si vyhľadala,
sotva puknul,
s ním sa srukovala.

Vetí panna:
Stvorička ty sprostá,
nájdeš ruží.
nejednu, ba do sta;
vzkvitnú zajtra,
zajtra prídeš zas, i
len nežiadaj
tú dnes prvej krásy.

Rečie včelka:
Kráska na vydaj ty,
Boh verného
premilého daj ti!
Nemoc toho,
čo od teba pýtam:
milenca mi,
nože, nestrhni tam.

Dievčina jej:
Horký neodtrhnem,
skôr mladušstvom
bez nej ver’ povrhnem!
Do venca tú
ružu vpletiem zpredu,
tak nech zajtra
na sobáš ma vedú.

Nedoriekla,
siahla k púčku prsty,
ulomiť ho
k iným kvetom v hrsti.
Vtom jej včelka
sadla, nebožiatko,
na ruku, chtiac
pobozkať ju sladko-

 „Všt, vražedník!
Nepusť žiala vztek: na,
odtrhnutý
zaber si kvet.“—„Pekná
mladuška, nač
mne je odtrhnutý!
Veci by chybel
bojsa venčeku ti!

Veď by chybel
bojsa venčeku ti —
výraz včelkin
bol čajs’ trpkej chuti,
bo srdiečko,
darmo práško-malô,
pre kvietok ju
veľmi bolieť znalo.

A devu, hoc
skríkla, bledá celkom,
na podočí
štipla žihadielkom;
chudák chrobák!
Ten mrúc po tom činu.
stranou sadol
na krík rozmajrínu.

Mladúcha však,
zjajkajúc, šla skokom;
nie, na sobáš
nemôž’ s takým okom,
po nov-mesiac
opucheľ tam, pruh aj...
A za ten čas
zanechal ju šuhaj.