Ezernyi madárszárny cirógatta őszi egünk
remény harmatával áztasd zárt ajkaink
ihlettel nyisd tágra felfelé meredő szemünk
és új hithez címzett szorongó időzéseink
Nézd a kerítésben szárnyukat tört libákat
miközben szürke lúdhúgaik délre szállnak
íme, a lélek tükre, mely pillanatra beleláthat
a visszatérés bájába, mit csak holtak látnak
Hasadjatok ködhártyák a sötét reggelekért
szépségért, mely folyton iszonyatba rohan
szerelemben meg nem fürdött vadalmákért
kiknek virággyengédsége bánatban fogan