The page of Sova, Antonín, Hungarian biography
 |
Biography
1864 – 1928)
Költő, író, az 1890-es években induló Cseh modernek irodalmi csoportosulásának egyik alkotója.
Jogot tanult Prágában, de tanulmányait, anyagi okokból, nem fejezhette be. Különféle hivatalokat vállalt, végül 1898-ban a Városi Könyvtár igazgatójává nevezték ki.
Első verseskötetében („Realisztikus strófák” – Realistické sloky, 1890) a társadalmi visszásságokat mutatja be realisztikus megközelítésben, következő kötetei azonban már inkább impresszionisták, nagy érzékkel ragadja meg a cseh táj és a természet szépségét. Tovább erősödnek az impresszionista jegyek a „Megtört lélek” (Zlomená duše, 1896) című kötetében, melynek monológszerű versei egy fiatalember kiábrándító, csalódásokkal teli életét mutatják be. Következő kötetei („Kidühöngött bánatok” – Vybouřené smutky, 1897, „Új királyság völgye” – Údolí nového království, 1900, „A merészség kalandjai” – Dobrodružství odvah, 1906) főleg szimbolista verseket tartalmaznak. Sova itt már nem csak a kisszerű és romlott társadalmat ostorozza, vízióiban látja a változást is, egy igazságos és humánus világ eljövetelét. Az élet árnyoldalai és a szerelmi boldogtalanság a fő témája „A szerelem és az élet lírája” (Lyrika lásky a života, 1907) című kötetének. A háború alatt főleg hazafias verseket írt, melyeket „A haza énekei” (Zpĕvy domova, 1918) címmel adott ki.
Utolsó köteteiben („A költő tavasza” – Básnikovo jaro, 1921, „Érdes szerelem” Drsná láska, 1927) a betegségében megrokkant költő ismét a szülőföld és a természet szépségeiben keres megnyugvást.
Prózájában leginkább két líraizált pszichológiai regénye emelkedik ki az „Ivo regénye” (Ivův román, 1902) és a „Szegények indulása” (Výpravy chudých, 1903).
