Reisel, Vladimír : A visszatérésre gondolni ez minden ami még érdekel (Myšlienka na návrat to je všetko čo ma ešte zaujíma Magyar nyelven)
Myšlienka na návrat to je všetko čo ma ešte zaujíma (Szlovák)Nech sa vráti všetko čo odišlo s myšlienkou nenávratna a priepasti Keď už myslíme na dve veci temna zavreté do tajomnej skrinky Keď sa schovávame pred sebou Ako obelisky ktorých púšť je neviditeľná pre spektrum roztrúsených nocí Po trávach kde vidíš hlavy svojich nepriateľov A vlasy žien ktoré si miloval Vo veľmi intímnom priateľstve drahokamov Postupne strácaš zrak Aby si uchapil veci keď tiahnu k svajmu očisteniu Ako miznú v sne Zbavené svojej hmotnej substancie spáleniska s bleskami skutočnosti Postupne nachádzaš vzácne obrázky svojich ciest za ilúziou Tie výskumy lastovičích tirád S tieňom anjelských bytostí Ktoré padkapávajú tvaj plač Strom zavesený pod modrou plachtou slnka Nesený prúdom morského orla a zvieratníka neviditeľnej rieky Ktorú sa snaží preplávať tvoja ruka A ruka tvojej milenky Keď stojíš na schodoch dymového chrámu priam pred útekom Tvoje nohy splietajú posmrtné kryptogramy víl Tvoje nohy zvierajú kŕčovitý koreň hnaný proti živému striebru Tvoje dohasínajúce telo Pstruh ktorého možno vidieť pri svite stálic určitej farby Pri svite tvojej pleti Vydávajúcej zvuky menších hárf vyhnancov raja Ktorí bez noci putujú schúlení v dome svojich hriechov ako vrany A ktorí chápu zvonenie slnečných hodín ako vyznanie lásky Bez predtúch moreplavca Jeho loď a loď tvojho boku to krásne spárenie trasľavých realít Zaznie príliš hlučne do trúbenia sirén Poplašné znamenia vychádzajúce rovno z vrások tvojich dlaní Klasy strachu Očesané ovocné stromy pýchy ktorá by ľahko mohla byť silokrivkou muža Nech sa vráti všetko čo uchvacuje
|
A visszatérésre gondolni ez minden ami még érdekel (Magyar)Hadd térjen vissza minden ami a megtérhetetlenség és a szakadék gondolatával eltávozott tőlünk Ha már a sötétség titkos szekrényébe zárt két dologra gondolunk Ha már elrejtőzünk önmagunk elől Miként az obeliszkek amelyek a láthatatlan sivatag éjének szerteszórt színképében rejtőznek A fűben ahol látod ellenséged fejét És a nők haját akiket szerettél Az intim barátság drágaköveit Lassan elveszted látásodat Hogy megragadhasd a tárgyakat midőn megtisztulásra vonulnak Ahogy álmodban elillannak S anyagi létüktől megfosztja őket a valóság villámlása Lassacskán megleled az illúzió nyomában megtett utak becses képét Hallod a fecskék áriáit Figyeled angyali lényük árnyékát S lassan abbahagyod a sírást A nap kék vászna alá függesztett fa vagy A tengeri sas áramlata és a láthatatlan folyam állatöve sodor A folyamé melyet karod És kedvesed karja igyekszik átúszni Midőn a füst templomának lépcsőin állsz éppen menekülés előtt Lábad összekuszálja a tündérek túlvilági titkos írását Görcsös gyökérnek veted a lábad az eleven ezüst sodrában Kihunyó tested Pisztráng melyet különös színű állócsillagok világítnak meg Foszforeszkál a bőröd Szól az Éden száműzötteinek mini hárfája A száműzötteké akik éjszaka nélkül görnyedve bolyonganak bűneik házában akár a varjak Akik a napórák harangját szerelmi vallomásként értik A tengerjárók sejtelme nélkül Hajójuk és öled hajója milyen gyönyörű párosulása a remegő valóságnak Harsányan szól a szirének hangja A tenyered vonalaiból induló vészjelek Kalászai a félelemnek Büszkeséged megtépázott gyümölcsfája a férfiasság erővonala lehetne Hadd térjen vissza ami lenyűgöz
|