mint löki testét a hússzínû égnek
erõtlen örömtelen várakozással
fájdalmat nem érez kitapintja a tájat
a lüktetõ eret homlokán
vállán körmeit
bordáit tenyerében
az ágyékára feszülő idegen bőrt
tudja hogy nézik hogy nem beszélnek
csak ajkaik mozognak
- mozgatják a sorokat
értejön a bicegõ kötéltáncos
beszakítja a húst
egy lezuhanó szõrszál - - -
vérzik valami felhőre
mintha vatta lenne
talán az is
mérföldekre lábfeje
valahol ott kell lennie neki is
érzi mint vak a reggelt
hogy közeleg ernyednek izmai
nincs tovább - mondta
és nem volt tovább mondani
