Éj van. - Megtört az erősek hatalma.
Megránganak a roppant-törzsü fák.
Ág-ujju kezük, arcuk eltakarja,
S a fülemülefütty szívükbe vág.
A templom tornya borzadozva bólong,
Falépcsején kegyúrrá nő a szú,
A hegyi egér cincogása rémes,
A szirt előle kék lepelbe bú.
S mit nappal kürt sem járt át, most a várat
Parányi, halk tücsökszó tölti be.
Egy éji dongó döngésétől reszket
Az oszlopsorok bazalt boltive.
Ím habsörényű paripákat üldöz
A gyönge szél. Hogy didereg a tó!
Cérnaszál-hínár fojtogatja keblét
S a siklók tánca oly borzongató!
Már érzem én is, kiket megtiportam,
Most bíróimmá növeszti az éj.
Fölöttem, mint egy óriás levágott
Fejét, a holdat tartja egy levél.
