Te, aki hűvösen zizegő drót tüskéi
közé szorultál
- beszorított a súlyos puskatus –
s cafatokban hullt a hús
melletted társaidról
- földbe sóhajtották anyjuk nevét –
s szálltak a kémények szemén
füstben, koromban
az árvíz sújtotta felhők közé
sistergő ködbe kiáltott
szavaid itt lebegnek fölöttünk
kitépem arcod utolsó jajodból
hiába kapaszkodták igazságodba,
reszkető ajkad az igazságba fúlt
akkor mászott ki testedből a kín
Arbeit macht frei!
Parancson rángatott kezek
Megölték szádban a keserű éneket.
