Csak ülni így a Napnak háttal,
Szinte félálomban, várni, míg,
Elintézi a dolgokat, olyan
Helyzetben, mintha elhinném,
Hogy máshogy is lehet –
Dolgom a csöndes várás, súlyos
Szemhéjjal a félárnyékban,
Amíg vergődik, rókaszínű
Csendben süllyed minden, egy
Szőnyeg, ételmaradék és
Mindenekfelett a test, már
Foszló anginú dunyhák és párna
Közt, egy tolószék félrebillen,
Kék műbőr huzatú és gyógyszerek,
Immár szükségtelen, mintha egy
Megfeszült végakarat bízta volna
Egymásra őket, mint Jézus az anyját
És egy idegent, anyám, ez a fiad,
Súgta, fiú, ő az anyád, utánamondom,
Mint egy gép, anyám, ez a fiad, fiú,
Ő az anyád, még van kinek, még tétje
Van, még tart, rókarege, róka, rege,
Tart még, látom, mint öreg csónaktest,
Pereg szét már a tér körülötte, és
Semmi sincs, csak ez a madárcsönd,
Eső előtt, mikor a róka eltűnik, anyám,
Itt a fiad, mondom.
