Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Dsida Jenő: Flüchtling zwischen den Bäumen (Szökevények a fák közt Német nyelven)

Dsida Jenő portréja

Vissza a fordító lapjára

Szökevények a fák közt (Magyar)

Révedező utópia versben

 

Úgy-e, kedveském, itt maradunk, e tájon,

e zöldben, e fák közt, lepkevirág közt,

lombkoronák közt,

itt érik lassudan őszre nyarunk.

Nem megyünk vissza.

Itt maradunk.

 

Itt maradunk és jók maradunk,

remete férfi és remete nője,

szentek, az egymás

két szeretője.

 

Lengeteg édes hangulatokkal járjuk az ordas

rengeteget, és csiklandó fura fordulatokkal

fogok regélni rengeteget. Mialatt odafent

sugaras pihenésbe borul össze az őslombok

pihegése s arcodon árnyuk zöld szine reszket,

kéklő szemedet karikára mereszted.

 

Festeni is fogok. Csodaszép lesz!

Mindenegyes képem csodakép lesz.

Ha lehullott lepled a part porában

s cuppan alattad a kék aranyos tó,

angyalt pingálok, mint a régi Giotto,

tested mását a lelkem sugarában.

 

Kampós bottal, egyszerű pásztor,

mászom a csúcsot s napkihúnyáskor

- távoli hívásodra feleletül -

megnyúlt árnyam a völgybe vetül.

 

Gondtalan évek. Mintha hajamba tűznél

valami súlyos fényszóró virágot,

úgy érzem az égen a holdvilágot.

 

Pislogó piros rőzsetűznél,

végtelen erdőn, halk dalok közt,

lassan lépkedő angyalok közt

simulok hozzád a lágy mohára…

Zsongó gallyak közt, angyalok közt

készülünk a kedves halálra.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

Flüchtling zwischen den Bäumen (Német)

Eine träumerische Utopie in Versen

 

Nicht wahr, mein Liebling, hier bleiben wir im tiefen und

satten Laubgrün, im Schatten, in Blumenfülle und Waldes-

stille, im wiegenden Bauschen und Rauschen der Zweige.

Liebling, hier übersommern wir.

Wir gehn nicht zurück,

Wir bleiben hier.

 

Wir bleiben hier, und wir bleiben wahr, ein Mann und sein

Weibchen, ein Einsiedlerpaar, zwei Heilige in der Wälder

Mitten, in Liebe verbundene

zwei Eremiten.

 

Wir wandern, wie von Schwingen getragen, durch die un-

endlichen Waldungen hin. Ich erzähle dir eigentümliche

Sagen von lustigem, ausgelassenem Sinn. Während die Zweige

sich in der warmen untergehenden Sonne umarmen und

dich in dunkelndes Goldgrün hüllen

und deine Augen mit Bläue füllen.

 

Ich werde dich malen! Zu vielen Malen!

Gott, wird das schön sein! Jedes Gemälde ein Pinselwunder!

Wir eilen zum kleinen Weiher hinunter, und fällt dann am Ufer

dein leichtes Gewand in den goldenen Sand, und

plätschern die Wellen dir um die Füße, so werde ich einen

Engel malen in, Giottos Manier, von ähnlicher Süße:

dein Körper verklärt im Strahlen aus mir.

 

Den Stock in der Hand, ein einfacher Hirt, besteig ich den

Gipfel, und wenn's Abend wird und du rufst nach mir im

weiten Revier, so wirft sich als Antwort, die ich dir gab,

mein gestreckter Schatten ins Tal hinab.

 

Flatternde, sorgenlose Jahre. Als hättest du mir eine wunderbare,

funkelnde Blume gesteckt in die Haare, so ungewohnt

empfind ich am Himmel den Mond.

 

Bei rotem, flackerndem Reisigfeuer legen wir uns im Wald,

der so groß, zwischen Halmen und Stengeln, zwischen

langsam schreitenden Engeln auf weiches Moos...

Auf weglosen Wegen schlummern wir

so zwischen Engeln und Liedern

mit tönenden Gliedern

dem lieben Tod entgegen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.liebes-kummer.com

minimap