Kassák Lajos: Marsisten nyája
Marsisten nyája (Magyar)(Ütközet után.)
A végtelen határban csokorba álltak a fáradt, bomlott szemű katonák. Hat óra, s a szél hideg esteli gyászt tereget. A katonák kemény oszlopba feszülnek s megindulnak a vad, iszapos mezőkön át. Végtelen kigyósorokban vonaglanak s itt-ott még fölbukik acél fegyverzetük. Fölöttük lármás ébentollu madarak húznak nyugat felé, hol sürü felhőerdőkben bujdokol a nap. Elbujt előlük a nap, mint egy bús, pironkodó szűz. S útjukra nem rajzanak csillagok. A sötét távoli dombokról skarlát, opál és türkisz őrszemek hunyorognak a térbe. Valahol gazdag trénszekerek kerekei muzsikálnak… De itt süket szurokban ül a novemberi csönd s a komor arcú ég ezüst esőostorral ébresztgeti a holtakat.
1914, október
|