Fodor András: Álmatlan álom

Ébren vagyok. Hajnali négyre jár.

Kívül a verandára most

        settenkedik a hajnal.

Kanyargó vonat kattog

        a berki csendbe.

…a kerekek, a kerekek.

                Állok a folyosón.

                Kanyarodó vonatból nézem,

                hogy úszik el a tokaji hegy.

                Jártam az oldalán, a temetőben,

                két barátom között.

                Fényképeztünk egymást

                háttérben sírkövekkel.

                A képek megmaradtak,

                        ők mindketten a földben.

…Tél. Földbevájt kunyhó. A hiradós

                katonalányok. Egyik

                maga mellé ölel a székre.

                Keserű szappanillatú és

                csipője, combja, mint a kő.

                Ír a kockás papirra. Olvasd!

                        Ja tyebja ljublju Andrej!

…Bagolyszemekbe esik a hó.

                Zuhogó rács mögött bujkálva, szökve,

                különös pár, – százévesek együtt –

                karolja, húzza, méregeti egymást,

                kapuról, kapura csókolózik,

                        Úristen, mint a gyerekek!...

…Gyerekként, még a régi Budapesten.

                Feszült, sötét háborus ősz.

                Fagáztartály a taxikon.

                Katonafeleség lakása, könyvei.

                Nyírő – Uz Bence halinakötésben.

                Üvegcsempékből rakva sárgán

                fénylik a fürdőszobafal.

                Kilép. Áttetszik inge, mint a hártya,

                kirajzolt, forró zsírpapir.

                Jön-megy az ágy és polc között,

                ügyet se vet nyitott szememre,

                        hiszen még csak gyereké…

                most aztán itt van benne újra,

                ezen az éjszakán is

                csapdában mindörökké.