Fodor András: Bűneim

Nevetséges, mért nem tudok mást,

csupán, hogy jó és jobb legyek,

hogy mig nyugalmam igaza világit,

parázsló vasból metszi glóriáit

fejem köré a gyűlölet.

Mert nem elég a tiszta szándék.

Gyanus, ki mindig adni tud.

Fordul a félszeg kérelem haragba,

dacos hetykén kezemre visszacsapja

a kinyitott kaput.

Mit tud a bosszu arca rólam?

Szemébe néznék, nincs hova.

A bizalom szép tükre álnok,

orrom csavarja, gyomromig szivárog

a megromolt hűség szaga.

Ártatlan mégis, hogy lehetnék?

Mig él az önvád, mig a kín

tetemre hív, faggat naponta,

el sem itéli, föl sem oldja

emberszabásu bűneim.