Weöres Sándor: Az özönvíz
Az özönvíz (Magyar)Mikor a víz tetején forgó deszka vitte, a deszka, mely forgott az örvény tűjén, nem volt világtáj, csak forgás. Menuh fölfelé nézett, a habos ködbe. Nyújtotta két kezét: "Uram, a ködöt hajtsd le rólunk, küldd el előlünk az áradatot, vedd kezem a tiedbe, mint apámét és nagyapámét, rejtsd a mélybe, a szent hegy alá, tarthassa megint a világot."
Habzott a köd, forgott a víz. Menuh kivette Mati öléből csecsemőjét. "Uram, ládd, a két karomban elfér, nem voltam-e én is ily kicsiny és apám is, és nagyapám is? Az örvénybe dobom, ha meg nem segítesz engem."
A tajték felforrt, a csecsemő fekete lett, mint a szén. Ekkor Mati kikapta Menuh köpenye alól a lámpát, a forgóba vetette. Megint kezdődött a világosság.
|