Légy a szerelem szélén is bátor:
szeress engemet, Horváth Erzsi!
Mert a lebillent mérlegű ágyon
nincs többé játék.
Már fiam is csak a hinta álom
lengeti hozzád.
Sorsom örökség: tág a világom,
szűk Magyarország.
Mit akar itt ez a kéz a számon?
Csillagi csöndet emberi tájon?!
Hogy ami fáj, szótlanul fájjon?
Költő vagyok én: magyar költő!
Csak ami szívemen tollászkodik,
az röpül el az én számról.
Szeress engemet, Horváth Erzsi:
légy a szerelem szélén is bátor!
Majd összeterelem kis családom,
aklok melege szobánk belengi,
s tested füvére, én édes párom,
kicsapom tíz ujjam legelni.
Csak légy mindenek szélén is bátor,
és szeress engem, Horváth Erzsi!
