Erdélyi József: Az év alkonyatán

Pereg a Föld, akár az orsó,
akár a vert csiga,
gurul a fényes Nap körül,
mint játék-karika,
játszik vele, mint telt pohárral,
valaki nagy, bohó, -
csuda hogy ki nem loccsan minden
víz, tenger, tó, folyó...

Egy forgás, - feltűnik, delel
és letűnik a nap;
tüzel, vérzik, sápad, beszürkül
végre az alkonyat...
Egy fordulás a Nap körül:
egy év, - napok soka,
egy nap, amelynek hajnala tavasz
s ősz az alkonyata...

íme: oly színes, mint az alkonyat,
az esthajnal, az ősz,
a szürkület, amely egy homályos,
hűs, hosszú éjt előz.
Fakulnak már a színek, hull a fákról
sárga-piros avar,
dérharmat csillan... Nemsokára mindent
halovány hó takar...

A hóvihar majd minden utat,
árkot-bokrot behord, -
olyan lesz a Föld, mintha rá -
esett volna a Hold...
A hópelyhek alakja csillag, -
leesett a Tejút!
Megtelt az orsó, megállt a csiga,
az abroncs felborult...

Nem, nem! Tovább! Előre! Nincs megállás
orsó, csiga, bohó
gyerek kísérlete a Föld...
Majd elolvad a hó,
hóvirág nyílik, ibolya
illatozik megint,
csak a szív áll meg, ha fehér szemével
az Idő rátekint...