Gergely Ágnes: Transzcendens etűd

Ott akartam szeretni mindig,

a toledói alkonyatban.

Az alkony és az élet vége

egyformán irányíthatatlan.

Messziről nézem, ahogy indul,

tétovázik a szürkületben.

Felhőben áll a katedrális.

És nem érti, hogy hova lettem.

Ilyen szerelem soha nem volt.

Egész Toledo vele érez.

A percek múlnak. Ráng az arca.

Gibraltár felől forgószél lesz.

Átölelem a katedrálist.

És őt is, ahogy messze lépdel.

S egy olajfát, mely felsugárzik

a halottak lélegzetével.