Babits Mihály: Hiszekegy

Nem hiszek én egy istenben, mert bárhova nézek,

istent látok, ezert, s nem szomorú a világ.

Egyike gyilkos, a másika áldott, másika részeg,

egyike zengő ég, másika néma virág.

Mind hatalom, de nem egyenlők az erőre; ha egy int

gyakran a másik fut; gyakran a másika fél.

Egyike fényes, a másika vak; hogy lenne ez egy mind?

Semmi az ami csak egy; semmi sem egy, ami él.

Nem hiszem én az egy istent; hiszem az ezer istent:

azt aki adja a fényt; azt aki adja a dalt;

azt kivel a kin is édes, azt kivel a mocsok is szent;

Kronost az öreget s Bacchost a fiatalt;

az arany Aphroditét s minden derüs égi mosolygót;

holdnak szűz erejét, Artemisz enyhe nyilát;

Zeüszt a komor dörgőt s Próteüszt a tengeri bolygót;

és a nyilas napot is, mely a világra kilát;

Gabnaadó bus anyát s lányát, a vidám hazajárót;

erdei lyányokat is s a fura furtfülü Pánt;

látom amint a Moira köröttem fonja a hálót

s olykor az Eümenidák vércsepegős szeme bánt

Élnek az istenek és még érzi hatalmukat egyre

bárha nem is hisz már bennük a léha világ:

egy isten se szorúlt a hitre s az emberi kegyre

egyike zengő ég, másika néma virág.

1911