„jó vénségben, öregen és betelve” (Gn 25,7)
Avruhom Zvi ben Efrajim Fisl barátomnak
A műemléktemplom hátsó falán három tárló,
a boldog XIII. század jelzéseivel.
Az elsőben arasznyi, színezett agyagszobor:
az Anya, Gyermekével. A másodikban egy állati
lapockacsont, rajta egy iskolás gyermek
följegyzései: hatágú csillagban talán
egy pythagorasi feladvány s arab betűs szöveg.
A harmadik tárlóban egy félbetört szarkofágfedél.
A kőbe vésett héber szöveg könnyen olvasható:
„Abban a pillanatban megszűnt a látomás…..
amikor meghalt egy bölcs, egy …..ember,
egy rabbi, teljes….. -val, Abraham Szatabi.”
Elhatározod, hogy majd utánanézel,
mit írt, miről volt nevezetes a soriai rebe.
S hogyan egészítik ki a szöveget a tudományos
közlemények, az ismétlődő formulák ismeretében.
Neveken és jelzéseken gondolkodva jársz a tárlók előtt,
balról jobbra, aztán jobbról balra. Aztán vissza.
A Gyermek, az Anya, a Király, az elűzött, az Ősatya.
A Pátriárka, a megtagadott, a Király, az Anya, a Fiú.
Ez jut eszedbe, amikor a boldog XIII. századból való,
töredékes szöveget olvasod, a soriai rebe
epitáfiumát, a bölcs és istenfélelemmel teli emberét,
akinek halálakor megszűnt a látomás.
