Voi n-ați fost cu noi în celule (Román)
Voi n-ati fost cu noi în celule să stiti ce e viata de bezne, sub ghiare de fiara, cu guri nesatule, voi nu stiti ce-i omul când prinde să urle, strivit de catuse la glezne.
Voi n-ati plans în palme, fierbinte, strapunsi de cutitul tradarii. Sub cer fără stele, în drum spre morminte, voi n-ai dus povara durerilor sfinte spre slava si binele tarii.
In cantec cu noi laolalta trecand printre umbre peretii, voi n-ati cunoscut frumusetea inalta cum dorul irumpe, cum inima salta gonind dupa harpele vietii.
Ce-i munca de brate plapande, ce-i jugul, ce-i ranjet de monstru, cum scartie osul când frigul patrunde, ce-i foamea, ce-i setea, voi n-aveti de unde să spuneti aproapelui vostru.
Voi nu stiti în crunta-nchisoare cum minte speranta si visul, când usile grele se-nchid în zavoare, si-n teama de groaznica lui inclestare pe sine se vinde invinsul.
Ati stat la ospete-ncarcate gonind dupa fast si orgoliu, nici mila de noi si nici dor, nici dreptate, nici candel-aprinsa si nici libertate, doar ghimpii imensului doliu.
Asa sunteti toti cei ce credeti ca pumnul e singura faima. Fatarnici la cuget, pe-alături ne treceti, când noi cu obrajii ca pamantul de vineti, gustam din osanda si spaima.
Când portile sparge-se-or toate si mortii vor prinde să urle, când lanturi si ziduri cadea-vor sfarmate, voi nu stit ce-nseamna-nvierea din moarte, căci n-ati fost cu noi în celule.
Feltöltő | P. Tóth Irén |
Az idézet forrása | http://www.romanianvoice.com/poezii |
|
Ti nem voltatok velünk... (Magyar)
Ti nem voltatok velünk egy cellába zárva, nem ismeritek a sötétség borzalmát, állati karmok közt a sok éhes szájat, emberi üvöltést, mely csak lassan fárad, ha véres bilincs markolja bokáját.
Nem csorgott még könnyetek marékba, mikor hátbaszúrt aljas árulás. Csillagtalan ég alatt, útban a sírba, nem nyomta vállatok fájdalom súlya, mely szolgálta volna hazátok javát!
Nem szálltak még dalaitok bátran ha árnyak közt falak osontak át, nem tudjátok, mi a gyönyör titka, ha feltör a vágy, ha a szív dobban, rohanva az élet bűnei nyomán.
Megtört, gyenge karnak mit jelent a munka, milyen az iga, a vicsorgó szörnyeteg, a csikorgó csont ha a hideg marja, az éhség, a szomjúság, ti soha nem mondhatjátok el senkinek.
Nem tudjátok, hogy a kegyetlen zárka reményt hazudik, és álmokat, nehéz ajtókon zárak kattannak, s rettegve, hogy zárva maradnak, eladjátok önmagatokat.
Mulattatok terített asztalnál követve bosszút és a csillogást, hol nincs sajnálat és semmi az igazság, hol nincs fény és nincsen szabadság csak tüskék vannak, és végtelen gyász.
Ilyenek vagytok, kik most is hiszitek: egyetlen dicsőség a lesújtó ököl. Elfordulva tőlünk, gőgösen mentek, ha föld színű arccal, telve félelemmel, kóstolót kapunk büntetésünkből.
Ha összetörnek mindenütt a zárak, sokezer ébredő halott üvölt, láncok szakadnak, omlanak a falak, nem tudjátok milyen, ha valaki feltámad, nem voltatok egy cellába' velünk!
|