Fellinger Károly: Vlčia nora (Farkasverem in Slovak)

János már szikrázik a dühtől, amint
összeveri a kavicsokat a tóparton,
persze a kavicsok meg vakon
tűrik a próbát, így hát nem sikerül
tüzet csiholnia Julinak, pedig
farkasordító hideg van, Juli
elégedetlenül zsörtölődik, be
nem áll a szája, elátkozva urát,
miközben János úgy akarja, hogy egy
farkas teremjen itt, elevenen felfalva
nejét, ő meg a hirtelen jött
ötlettől vezérelve agyonüsse
a már rég meggyőzött ordast, a metsző-
fogát kitépve talizmánnak, azt majd
Juli nyakába akassza, ha már a
farkas gyomrából kiszabadította,
legyen szerencséje a szerencsétlennek,
s füléhez tartva az elhagyott csigaházat,
mosógépét, centrifugáját
hallja búgni tök elégedetten,
bár a csönd vacogott rendületlenül,
Juli egy kérdőjelre tekeredett,
mint a paradicsomhoz szokott kígyó.

Keď Ján búši o seba kamene na brehu jazera,
už ním lomcuje hnev, pravda,
kamene slepo podstupujú
skúšku, a tak, hoci je treskúca zima,
nepodarí sa mu Mariene vykresať oheň,
Mariena nespokojne šomre,
ústa sa jej nezavrú ani na sekundu,
preklína svojho muža,
kým Ján si v duchu želá, aby sa tu
zjavil vlk a zožral mu ženu
a aby jemu zrazu napadlo zabiť
zviera, ktoré presvedčili hrať,
vytrhnúť mu z papule tesák
a zavesiť ho Mariene na krk,
keď ju nakoniec vyslobodí   
z vlčieho brucha,
aby ho postretlo šťastie, nešťastníka,
k uchu si priloží opustenú
slimačiu ulitu, počuje s absolútnym
pokojom hučať svoju práčku, žmýkačku,
hoci to tak vytrvalo drkoce ticho,
Mariena sa ovinula okolo otáznika
ako had naučený na rajčiny.