Bartók Béla: Cantata profana (Cantata profana in English)

A kilenc csodaszarvas

 

Volt egy öregapó,

Volt néki, volt néki

Kilenc szép szál fia,

Testéből sarjadzott

Szép szál kilenc fia.

Nem nevelte őket

Semmi mesterségre,

Szántásra-vetésre,

Ménesterelésre,

Csordaterelésre;

Hanem csak nevelte

Hegyet-völgyet járni,

Szarvasra vadászni.

 

Az erdőket járta, hej-haj!

És vadra vadászott, hej!

Kilenc szép szál fiú.

A vadra vadásztak;

Annyit barangoltak,

És addig vadásztak,

Addig-addig, mígnem

Szép hídra találtak,

Csodaszarvasnyomra.

Addig nyomozgattak,

Utat tévesztettek,

Erdő sűrűjében

Szarvasokká lettek;

Karcsú szarvasokká váltak

Erdő sűrűjében.

 

Hej, de az ő édes apjok

Várással nem győzte,

Fogta a puskáját,

Elindult keresni

Kilenc szép szál fiát.

Reátalált a szép hídra,

Hídnál csodaszarvasnyomra;

Szarvasnyom után elindult,

El is jutott hűs forráshoz,

Hűs forrásnál szarvasokhoz,

Féltérdre ereszkedett,

Hej, egyre rá is célzott.

 

De a legnagyobbik szarvas

- Jaj, a legkedvesebb fiú -

Szóval imígy felfelele:

"Kedves édes apánk,

Ránk te sose célozz!

Mert téged mi tűzünk

A szarvunk hegyére,

És úgy hajigálunk

Téged rétről rétre,

Téged kőről kőre,

Téged hegyről-hegyre,

S téged hozzávágunk

Éles kősziklához:

Ízzé-porrá zúzódsz

Kedves édes apánk!

 

Az ő édes apjok

Hozzájuk így szólott,

És híva hívta,

És őket hívó szóval hívta:

"Édes szeretteim,

Kedves gyermekeim,

Gyertek, gyertek haza,

Gyertek vélem haza,

Jó anyátok vár már!

Jöjjetek ti vélem

A jó anyátokhoz,

A ti jó anyátok

Várva vár magához.

A fáklyák már égnek,

Az asztal is készen,

A serlegek töltve,

Az asztalon serleg,

Anyátok kesereg; -

Serleg teli borral,

Jó anyátok gonddal.

A fáklyák már égnek,

Az asztal is készen,

A serlegek töltve..."

 

A legnagyobb szarvas,

- Legkedvesebb fiú -

Szóval felfelelvén

Hozzá imígy szóla:

"Kedves édes apánk,

Te csak eredj haza

A mi édes jó anyánkhoz!

De mi nem megyünk!

De mi nem megyünk!

Mert a mi szarvunk

Ajtón be nem térhet,

Csak betér az völgyekbe;

A mi karcsú testünk

Gúnyában nem járhat,

Csak járhat az lombok közt;

Karcsú lábunk nem lép

Tűzhely hamujába,

Csak puha avarba;

A mi szájunk többé

Nem iszik pohárból,

Csak hűvös forrásból."

 

Volt egy öregapó,

Volt néki, volt néki

Kilenc szép szál fia,

Nem nevelte őket

Semmi mesterségre,

Csak erdőket járni,

Csak vadat vadászni,

És addig-addig

Vadászgattak, addig:

Szarvassá változtak

Ott a nagy erdőben.

És az ő szarvuk

Ajtón be nem térhet,

Csak betér az völgyekbe;

A karcsú testük

Gúnyában nem járhat,

Csak járhat az lombok közt;

A lábuk nem lép

Tűzhely hamujába,

Csak a puha avarba;

A szájuk többé

Nem iszik pohárból,

Csak tiszta forrásból.

 

 

A szöveggel kapcsolatban: http://www.jgytf.u-szeged.hu/~vass/vportrea.htm

Szerzője eredeti terve szerint egy trilógia első része, amely a Kárpát-medence népeinek folklór- és álomvilágára épült volna. Bartók többször megfogalmazott vezéreszméjét, a népek testvérré válását akarta ezen koncepció szerint megfogalmazni. Nem tudjuk pontosan, három, vagy négy részből állt volna ez a sorozat. Az azonban egyértelmű, hogy az egyes művek a Duna menti népek parasztzenéjéből merítettek volna, s így az egész nagyszabású mű Bartók sokszor kifejtett alapeszméjét, a közép-keleteurópai országok egymásrautaltságát hirdette volna. A nagy tervből csak az első rész valósult meg a pogány karácsonyi mondakör román népi szövege alapján, Bartók fordításában: a természeti világ tisztaságát áhító, társadalomból kilépő, menekülő fiúkból lett csodaszarvasok meséje. A Cantata profana a benne eszményként emlegetett „tiszta forrás” szellemében zeneileg is kristályosan tiszta kompozíció. Szerkezeti és műfaji értelemben Johann Sebastian Bach kantátái állnak háttérben mintaként, viszont zenei nyelvében Bartók egész életművének alapelemei fedezhetők fel klasszikusan tökéletes, csiszolt formában. Az ihletet adó verseket, ún. kolindákat Bartók maga gyűjtötte még az első világháború előtt Idicel és Urusiu de Sus községekben.

The Nine Enchanted Stags

 

Once there was an old man,

One, who treasured nine sons

Fair and sturdy

Seed of his own body,

Nine fair, sturdy fellows

Naught of work he taught them,

Neither trade nor farming,

Ploughing not, nor sowing,

Naught of handling horses

Nor the care of cattle.

Only this he taught them:

Hill and vale to wander

Hunting the noble stag

 

Through forest aroving, hey-yah!

The bounded ahunting, hey!

All nine sons and sturdy brothers

Through forest aroving hunted.

Farther still they wandered

The hunted on and on

Still longer and longer, until

Deep lay a haunted bridge

Wondrous stags had crossed it,

Heedless on they followed

Not knew where they wandered

Lost in forest shadows,

All were changed to stags

Slender stags, enchanted rowing

Through the forest

 

Hey, at last the loving father

Could abide no longer

Straight he took his rifle

And set forth to find them

Hey, his nine fair children.

On he roamed to where the bridge lay,

Found where the wondrous stags had crossed it

Nine enchanted stags he passed there

Swiftly then their trail he followed

Reached at last a cooling wellspring,

Nine stags astanding. Falling on one knee,

Hey, he sighted on the leader.

 

Ai! But the largest stag gave answer

Ai! Of all the sons the dearest,

Ai! Called in answer to his father:

"Dearest, loving father,

Aim not at thy children!

Or surely our antlers

Must pierce thee and pin thee,

Must hammer and hurl thee,

Crashing valley to valley,

And boulder to boulder,

and mountain to mountain,

Will dash thee, smash thee, slash thee

Crashing cliff to crater,

Flesh be paste and bones be powder,

Naught but dust survive thee,

 

Then the loving father

Called unto his children,

And grieving answered,

pleading called

unto his children:

"Oh, my dearest loved ones,

Oh, my darling children,

Come, oh come,

and follow home now,

Come now,

your sweet mother waits you.

Come with me,

my children,

Your mother stands waiting, lonely,

Loving, grieving,

all to herself alone.

The lanterns are lit.

The tables are set

The glasses are filled

As glasses stand waiting,

So does your mother stand,

As wine in them brimming,

So, too, your mother’s eyes."

 

Yet again the leader,

Dearest of all children

Called aloud and answered thus

Unto his father:

"Dearest loving father,

Go back, oh, go home now

To our lonely, dear, sweet mother,

But we cannot go!

We shall never return,

Because our antlers

Cannot pass thy doorway,

Only roam the forest groves;

And our slender bodies

Ne'er in clothes can wander,

Only wear the wind and sun;

And our dainty legs can

Never stand the hearthstone,

Nor tread but leafy mold;

And our mouths no longer

Drink from crystal glasses

But only mountain springs."

 

Once there was an old man,

One, who treasured nine sons

Fair and sturdy

Naught of work he taught them,

Neither trade nor farming,

But only to wander as

Nine huntsman ahunting.

And farther, farther

On and on they wandered.

All were changed to stags then,

There in the forest shadows.

And so their antlers

Cannot pass through doorways,

Only roam the forest groves;

Their slender bodies

Ne'er in clothes can wander

Only wear the wind and sun,

Their dainty legs

Can never stand the hearthstone,

Only tread the leafy mold;

Their mouths no longer

Drink from crystal glasses

Only from clear mountain springs.

 

 

Note. The Hungarian text is based on a Romanian colinda (a type of Christmas carol) about a father who teaches his nine sons the art of hunting. One day they cross a haunted bridge deep in the forest and are turned into nine stags. Their father arrives and aims his bow at them but when he learns that they are in fact his sons he begs them to return home. The stags reply that this is no longer possible since their antlers would not fit through the door; their new life is in the forest. The critic Paul Griffiths believes Bartók was attracted to the story because it shows "the accordance of dignity and rightness to a natural as opposed to a civilised state: the implicit elevation of the peasant above the townsman..." Bartók's musical style in Cantata Profana was influenced by Bach's Passions, though as the title of the work suggests it is more pagan than Christian. The great technical difficulties the piece presents mean it has had few performances.