Sebestyén Péter: Genesis (Eredet in English)
Eredet (Hungarian)Laus Deo - Nincsen a Bikafejű. Kifelé növekszik minden útvesztő s középen a vak Űr átkiált minden teret. Kit befelé visz a nehéz képzelet, hallhatja, amire már a Föld sem emlékezik: Szaturnusz utolsó sóhaját. A hangot mint gyűlölt tükröt törheti szét; s ha nem kívánja társául az életet, fölhagyhat vele. Lidércfény bűvöli, mert ez a hely, ahol megírva áll, ami teremti és irtja a szóval-mondhatót. Az értelem alatti folyosókat járva ezért bolyong idebenn; megismeri a fájdalom igaz rendjét, mikor mindig ugyanott - magába botolva - arcrazuhan. Valami végső dobaj verődik és süketít; rohan, sebesebb a nyomában-csaholónál, aki nincs. Elhiszi még: új körbe ért. Nem érti: lüktető szívet hord és érez, és ami közönségesen Labirintusnak neveztetik. Akkorra kimeredt figyelem marad csupán, ahogy e téboly-mintázta lelőhelyen egy elkárhozott akarat szakadatlan kérdezősködik. Végtére minden-alatti világot nemz, szül és dajkál. Titáni sorsról próféciákat üvölt az odalenn lakóknak, az idő első gyermekeinek, kiket lélek sugalma nem köt, vonzást nem ismernek s embernek választ kínáló gondolat bennük nem lakik. Ők tudják: volt a Szép Nap, de a csöndes út fonala sohasem létezett. Kíváncsiak: ki volt hát Thészeusz? Ha kell: halálig fájdítsd, ami megmaradt. Menj, botorkálj fuldokolva a fényre, mint aki hosszú háború után a romokon járni tanul. Feledd egy időre a gyilkos entrópiát. Aki felgyógyul: messzire jutott. A visszafejtett lét - ami még csupán sejtelem - rádlel újra; csak hidd és fogadd el, amit rég, harcra verve meg kellett tagadnod: a Reményt. A Bejárat mindig várni fog; idefenn is hosszú minden éjszaka. Az el-nem-mondható, fogva tartott igazat a hallgatás őrizze; halálodig. A láthatatlant, a sorsodhoz-bilincselőt hordod örökre. Ha széttöröd is: csatold fel megint. A kulcsot hajítsd el messze, a megértésen túlra; oda, ahol már jártál; ahová mindig mégy; ahol az Eredet.
|
Genesis (English)Laus Deo - The Bull-headed One does not exist, every maze expands outward and from its middle blind Void calls out over the whole of space. He, who is driven inward by ponderous imagination can hear that, which by now, not even the Earth remembers: the last sigh of Saturn. He can shatter the sound like a hated mirror and if he does not want life as companion, he can discard it. He is enchanted by a will-o'-the-wisp, because this is the place where that which creates and annihilates what is said with words, is written. This is why he walks the corridors beneath intellect, wanders inside; he gets to know the true order of pain when, always at the same place - bumping into himself - he falls onto his own face. Beat of a final drumming sound deafens; he runs, faster than the non-existent barker on his tracks. He still believes that he had reached a new circuit. He does not understand: he carries and feels a beating heart and what is commonly known as Labirinth. By then only bulging attention remains whilst at an insanely designed treasure house a damned will continues to question. After all, it begets, gives birth to and nurses a world beneath it all. It screams prophesies to those living undereath, the first children of time, those not bound by promptings of the soul, to whom attraction is not known and in whom thoughts proferring answers do not dwell, about a titanic fate. They know: there had been a fine day, but the thread of the quiet way never existed. They are curious: who then was Theseus? If need be, tantalise to death that which remains. Go, stumble along, gasping for breath, onto the light as one, who is learning to walk on rubble after a long war. Forget withering entropy for a while. The one who recovers has come far. Withdrawn existence - which is mere presentiment - will find you againé just believe and accept that which you had to deny, when forced into battle: Hope, in former times The entrance will allways wait: up here all nights are long as well.Let silence guard till your demise that imprisoned truth, which cannot be revealed. You carry forever that which is invisible, which fetters you to your fate. Even if you break the chain, fasten it again. Throw the key far away, past understanding, to a place where you had already been, where you always go, the place of Genesis
|