Sebestyén Péter: Karmazsin Király
Karmazsin Király (Hungarian)Halott évek halott moraja; néma a Tenger is. Nem mutat semmit – hallgat a távoli táj; az elnémult emlékezet. A Nagy Víz kibontott hullámai már érzik Őt; vén cetek harsognak; bolydul az iszapos enyészet - vijjogó albatroszok felhőket hívnak. Még az éj rostokol a sziklás partokon, zöld mezőkön – nincs várakozás. A Palotához ér. Üres csarnokokban üres a Szerkezet. Elköltözött innen az, ami mérhető és elgondolható. Nem beszélt, de mindenki hallotta. „ – Nincsen rá okom, hogy határozzak életetek éveiről, perceiről; szomorúságom, hogy megtehetném. Könnyebb volna így az embernek, elismerem. Ám: ami volt és ami lesz, annak kell megtörténnie. Tudjátok meg: az Az Isten nem irgalommal teremt és pusztít; vele ugyanúgy reménytelenné válik az Élő, mint nélküle. Emlékezzetek – így akarom, mert emlékezem én is. Aki látta a kezdetek-előtti Tereket, az örökre rab marad, mint én, vagy azok, akik velem harcoltak: a dánok Ura és a Sólyompengét Hordozó. „Kéz nem érintette; szem sugara nem hullott Reá. Nem látta senki, hogyan és mikor távozott megint; de a szavakat tudjuk. Visszajön. Lehet, megméri újra a múló időt és – ha kell – ledönti Herkules Oszlopait, hogy végetérjen az, aminek nem lett volna szabad elkezdődnie. Vagy másképp? Néhanapján úgy hisszük: Ő a Szeretet, azért, mert nem hagyja jóvá Isten és az emberek tétova választásait.”
|