Čierna hodinka (Szlovák)
Učím sa dýchať súhlasne s rytmom smrti, uschli mi vysmädnuté ústa a unavené oči. Anjel záhuby natrel mi pery krvou, ale v pľúcach (kdesi hlboko v hrudi) kikiríka mi ešte divoký kohút života. A budí ma každú noc v náručí striebristej chobotnice spánku. Napokon poplynie všetko v jednom prúde ako záhuba sediaca na plávajúcom chlieve uprostred zavýjajúcej povodne, škrípajúcej kamenistými zubami vo vnútornostiach kalných a spenených vôd. Ešte sa nedívam na hodiny a minúty, ale roky už počítam na prstoch dvoch rúk. Ruky horia veľkým plameňom očakávania. Keď dohoria, v čmude a blkote necítim než nechty na stŕpnutom malíčku, nik už nebude čakať na nič, lebo sa skončila hra — baran, baran dŕc. Celo narazí na lebku vybielenú vekmi, za uhlom ulice zrazím sa so smrťou a prekvapený v chvate, že je to smrť, padnem jej do náručia s kyticou ruží, ktorú som niesol poslednej krásnej žene. Práve vtedy dostávam chuť na jahody, ktoré som trhal v lese ako dieťa, čo malo strach z lampášikov svätojánskych mušiek. Feltöltő | Répás Norbert |
Kiadó | Slovenský spisovateľ |
Az idézet forrása | V štyroch krajinách ticha |
Könyvoldal (tól–ig) | 195-195 |
Megjelenés ideje | 1973 |
|
|
Kísértetek órája (Magyar)
A halál ritmusában tanulok most lélegezni, szomjúságtól száraz a szám s fáradtságtól a szemem. A halál angyala vérrel festette meg ajkam, de tüdőmben (mellkasom mélyén valahol) vadul kukorékol még az élet kakasa, s felriaszt minden éjjel az álom ezüstös polipjának karjaiból. Aztán az egész elúszik valami áradattal. A sertésól tetején kuporgó dögvész úszik így az üvöltő árvíz hullámaiban, miközben a zavaros, tajtékos ár mélyében fogakként csikorognak a kövek. Az órákkal s percekkel még nem törődöm, de az éveket már számolom kél kezemen. A kezekből magasra csap a várakozás lángja. Amikor leég s kormozva kilobban, nem érzek mást, csak zsibbadt kisujjam körmét, senki ne várjon már semmire, a játéknak vége — nincsen több ,,bárány, bárány, bucc!“ Homlokom egy idő fehérítette koponyáihoz koccan, az utcasarkon a halálba ütközöm, meghökkenek, hisz ez a halál, és zavaromban a karjaiban kötök ki rózsacsokrommal, amelyet a legutolsó szép nőnek vettem.. S ekkor kívánom meg újra azt a számócát, amit gyerekkoromban szedtem az erdőn, amikor még a szentjánosbogárkák lámpásától is féltem.
Feltöltő | Répás Norbert |
Kiadó | Európa Könyvkiadó (Budapest) |
Az idézet forrása | Rudolf Fabry – Az én az valaki más (Válogatott versek) |
Könyvoldal (tól–ig) | 96-96 |
Megjelenés ideje | 1986 |
|
|