Linquenda tellus et domus et placens
uxor…
Horatius
Csak az a langyos ősz ne jusson már eszedbe!
A gomba, cserfa illatú,
a szarvashangon bődülő Bakony!
Nézd a szomszéd ház málló tűzfalát
a kórházablakon.
Hidd el: már csupa november jön eztán,
szél és eső csapkodja a világot.
Minden halálos szürkeségbe vész.
Ahogyan most te látod.
A víztükör se jusson már eszedbe!
(Négy napja szomjazol.)
A tó tegnap kiszáradt.
Partján üres a ház.
Bezörgettem. Senki se válaszol.
Nem esik többé kék reggeli hó,
szétszakadozott gyöngysora
a zománc nyakú vadkacsáknak,
Elmennek ők is egyesével,
a régi társak.
Latin poéták, görög istenek –
ők is elúsztak cifra gályán.
Törött karjukkal, csonkán intenek.
Mosolyuk csorba márvány.
Hallod, már világűri szél fütyül
papírcafattá málló tetteinken.
Ablak, tűzfal és mennyezet.
Milyen jó lesz elmenni innen.
A karcsú feleség megőszült tegnap óta.
Holnap kivágják azt a kertet.
Így könyörögtem apámhoz magamban
haláloságya mellett.
1967
