This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Parti Nagy Lajos: A büfti gének

Portre of Parti Nagy Lajos

A büfti gének (Hungarian)

Három hajléktalan ült a budapesti  Szabadság-téren, nézték a tévét.Talán a hótól volt minden, az első hótól, mely mint egy leszegett homlokú festőbrigád, reggel óta dolgozott Budapesten. Vagy a génektől, melyek benne vannak a levegőben, a sok büfti gének, ahogy Tubica fogalmaz, mikor ma reggel kinyitom az ablakot, mert a géneknek megtiltani nem lehet. Tubica úgy ki van szoláriumozva, mint az aratók, most voltak pihenni a nejével a Bahamákon. Cigánypecsenyét eszik, szereti hidegen, s mindkét szárnya alá tétetett sebésszel egy-egy mobilt, de jól is van tájékozódva, az kétségtelen. Ő meséli el a tegnap történtek jónéhány részletét, nem mintha nem hallottam volna elégszer, hogy a jelenséget, 9.3o-kor Kis Henrietta tizedesnő észlelte elsőként, ráadásul láttam is, mindennap látom az amerikai követség sarkánál a géppisztolyos rendőröket,  ahogy fújják szájuk előtt a fehér kávéspoharakat, és toporognak.A fiatal teremtés ezúttal magán természetű ügyben pillantott bele a bombavizsgáló tükörbe. Már sokkalta szebb volt a szeme, nem nagyon dagadt, csak véreres, de ez a jóleső  megfigyelése most szószerint eltörpült a látvány mellett. Anélkül, hogy bajtársait kiáltással tájékoztatta volna, fizikai értelemben sarkon fordult, cigarettát vett elő, ma még csak a negyediket, és lopva megdörzsölte a szemét, de hiába. Végül súgva megkérdezte a két szótlan kollégáját, hogy ők nem látnak-e amott rendkívüli eseményt? Azok szorongatták a kihűlt kávét, s a tátott szájuk mindent elárult. De, bassza meg, ők is látják, csak azt hitték eddig, hogy... szóval, hogy nem látnak jól, illetve káprázik nekik a hótól. De ezek szerint nem káprázik, hanem gáz van.Fölhúzták a géppisztolyt és féltérdre ereszkedtek, ahogy tanulták. Az még esetleg lehet, hogy ilyen reklám-bigyók, mondta az egyik. Például hőlégballon, fölfújják nagyalakúra, azután Nescafét iszik vagy valami. Levesport. Azt be kelletett volna jelenteni, mert légi tevékenység, mondta a másik. Fázott a térdük, meg teljesen nevetségesek is voltak a csöndes délelőttben, a hulló hóban. Pláne, hogy azok ott, leszámítva az eseményt, nyugodtan üldögéltek a padon, a szovjet emlékmű elött.Eltelt kis idő nyelvhasználati problémákkal. Hogy mi is az, amit látnak, s milyen szavakkal írható le hivatalosan. Azután a felfedező, Kis Henrietta tizedesnő kapott parancsot, hogy hívja fel a központot rádión. Hajléktalanok, jelentette, három darab hajléktalan polgár. Na és, aranyom, mondta egy ideges, síkos hang, na és? Csak az a helyzet, jelentem, hogy kábé mint a követség, akkorák, vagy a nemzeti bank. Legalábbis ülve. Igen, ülve, tessék elhinni, van egy nagy pad, illetve nőtt, az tisztára méretarányos hozzájuk... Még magyarázta volna, de Kis Henriettát hamar félbeszakították a központban, s az ügyeletes  bizonyos Lajossal akart beszélni. Megint hagytátok, hogy igyon, üvöltötte ez a hang  a sápadt rendőr fülébe. Jelentem, egyáltalában nem hagytuk, és ezek a micsodák tényleg itt vannak, mondta a rendőr, és parancsot kérünk vagy intézkedést,  de azért egy kommandóskocsi legjobb volna, ha ki bírna jönni. Itt egy nagyon csúnya hallatszott a rádióból, és a központ megszakította az adást. Pedig milyen puha, szép téli szó ez, hogy „kommandóskocsi”, mint a sültgesztenye vagy a bélmosónő. Mint  a száncsengő. Be vagyunk rúgva, azt mondták bent, közölte szárazon Bizonyos Lajos, és felállt. De azt nem mondták, basszáj, hogy mi legyen az intézkedés. Hogy igazoltatás, például. Vagy hogy ez kinek a hatásköre? A követség ablakaiban intelligens arcú, vonzó férfiak ácsorogtak, villogtak a vakuk, surrogtak a tenyérnyi kamerák. Aranyszínű nők barna, piros és sárga gyerekeket ültettek belülről a párkányra, aztán mintha vezényszóra,  egyszerre eltűnt mind, s leszaladt az összes roló. A mellékutcákban megszólaltak a szirénák, azok hárman fölkapták a fejüket, de nem voltak nagyon meglepve. Közelebb húzták a kannát a lábukhoz, az egyik, a fiatalabb férfi mutogatott, talán a Parlament, talán a szirénák felé, azután ülve maradtak, rágyújtottak a hóesésben. Úgy látszott, megbeszélnek valamit, de hogy mit, az nem hallatszott, noha csönd volt a Szabadság tér fölött. Nagy csönd és Sopiane-füst. Baromi büdös, mondja Tubica, hogy a tüdejét vagy mijét  majd kiköpte ott keringtében.Hát, így kezdődött, délutánra aztán a civilizált világ szeme Magyarországra szegeződött, a tévétársaságok megszállták a tetőket, a követség ablakait, népes kiséretével a helyszínre érkezett a belügyminiszter. Jelentették neki, hogy rendkívüli esemény, az esemény kivételével nem történt, egy kisebb káreset volt, mikor az intézkedő rendőr, már a tér lezárása után igazoltatást foganatosított, akkor a személyazonossági okmányok valahogyan leestek, és az egyik, az arányosan nagy súlya miatt csúnyán meghúzott egy Toyotát, szerencsére nem követségit. Az, hogy tárgyalni kell, s az illető polgárokat békésen, de minden áron el kell távolítani az ominózus helyről, az a magyar miniszterelnök s Clinton elnök egyöntetű kívánsága volt. Előbbit Hajdúhadházán felszállás közben, utóbbit Washingtonban érte utol a hír, s  megdöbbenésüknél csak áttekintőkészségük és hidegvérük volt nagyobb.Tubicától tudom, hogy a három célszemély hangjával volt kis baj, illetve álmélkodás. Mindenük meg volt nőve ugyanis, a testük a ruházattal, a kannásboruk, meg a pad is, amin ültek, csak sajnos a hangjuk, az egyedül megmaradt kicsinek, olyan semminek, mint egy emberé, pedig az őneki, Tubicának és a családjának kurvául fontos volt volna, a megnőtt hang, és hogy ő egy vagyont kifizetett, na mindegy, még jó, hogy időben kiderült a diferencia... Itt Tubica elhallgat, és  gúnyosan mosolyog az értetlen képemen, hogy majd megértem, ne féljek. Ha még itt lakom addig. Mikor a darus kocsi kosara fölemelkedett, pelyhenként lehetett hallani, ahogyan hull a hó. Mi a faszt fogyasztottak maguk, hogy így megnőttek, kérdezte a pszichológus-főhadnagy a hangütás miatt. Hát, kekszet és máltai zsömlét. Meg az ajándék bort, mondták a megszólítottak vonakodva. És az honnan van, kérdezte a főhadnagy. Nem tudják, mondták, négy izé hozta nekik reggel, galamb, legalábbis ránézésre. Ilyen bomberdzseki volt rajtuk, de nem verekedtek, hanem adták a bort ingyér. Kannás, de príma édes. Abból fogyasztgattak, addig-addig, hogy egyszercsak megnőttek. Vagy az ország ment össze. De tökmindegy, ez úgyis delirium, elmúlik. Fel tudnak állni, kérdezte a szakember. A Hildus föl tud, mondták, és az egyikük, a nő, nagy nehezen fel is tápászkodott. Feszült pillanat volt, a tetők fedezékében, a mesterlövészek pofacsontján megfeszült a bőr, Clinton elnök nyelt egyet az ovális irodában, de nem történt semmi. A középkorú, spicces asszony csuklott egyet. Nagyjából akkora volt, mint a nemzeti bank épülete, de sovány. Lépett balra kettőt, jobbra kettőt, puszit dobott  a Juszt Lászlónak, aztán visszahuppant. Nevettek részeg egérhangon, s nyúltak a kannáért, az volt a feltétel, hogy a kanna marad, különben nincs tárgyalás meg béke.Három óra körül az egyik férfi közölte, hogy neki kisszükségeznie kell, és vagy hívják ide a Czeizel Endrét, aki visszacsinálja őtet, vagy hadd menjen el a tévé háta mögé a dolgára. Na, majd pont az kéne, horkantották az illetékesek, kik rádión követték az eseményeket. Jó hogy nem a Kossuth térre, morogta egyikük és bele is izzadt a gondolatba. Épp földet ért a miniszterelnök helikoptere, aki rövid megbeszélés után elállt tervétől, hogy darus kocsi és sisak segítségével, veszély ide vagy oda, kezet fogjon a nagyranőtt polgárokkal.A válság-stáb amerikai szakértők bevonásával alkonyatra konkrét tervet dolgozott ki, s a pszichológus-főhadnagy közreműködésével némi huzavona után az illetők ráálltak, hogy rendőri biztosítás mellett szépen, komótosan, nézve a láb elé, nem kerget a tatár, elsétáljanak a Népstadionba.„Ott majd meglátjuk a továbbiakat, barátaim.”Ez tűnt a legjobb ötletnek, a Népstadion, ahonnan kimászni nem nagyon tudnak, és lehet őriztetni őket vízágyúval, reflektorral, mondta állítólag Tubicának egy magát megnevezni nem akaró szakértő. S még azt is elárulta, hogy bizonyos cégek a majdani reklámtevékenység fejében át akarták vállalni a költségeket. Esteledett, megértheti, aki értelmes ember, hogy cselekedni kellett, mielőtt végképp berúgnak azok hárman, mondja Tubica, úgyhogy föl lettek noszogatva, és szépen el is indultak, ment  minden, csak a Hilda makacsolta meg magát a Keletinél, hogy ő utazni akar, de le lehetett beszélni, eléggé meg voltak már ijedve a felhajtástól, némán caplattak az elálló hóesésben, az opál szatyraikat meg a kannát négy teherautó vitte utánuk. Azt azért kérték szépen, hogy legyen sziréna, mint a Kriminálisban.Tubica a fülemhez hajolva elárulja ma reggel a tetőn, hogy ez a bizonyos „bor”, ez még csak minta, nincs benne minden komponens, tehát ez nem köt meg, ez 24 óra után kiürül a lélegzettel, és akkor vagy újra kell tölteni a szervezetet, vagy vállalja az ember a szégyent, kéremszépen, hogy élete végéig csak egy sárcipőnyi szaros galamb, semmi más, uram, semmi más, és ezt ő, Tubica, majd bolond lesz vállalni, ez az eset neki pont jó volt, látta a hatásmechaniznust, a hibákat, és eljön a nap, és  meg fogok lepődni, noha ilyen zajos elefántcirkusz, mint ezekkel a nyomorultakkal, ilyen ővele és az embereivel nem lesz, annyi szent. Hanem csöndes növekedés és azután megragadás, néz a szemembe mélyen Tubica, nem úgy mint ezek a hülyék, barátocskám, hogy kérhettek volna bármit, de csak a Czeizel Endrét kérték, meg egy piszoárt. Különben is, mondja, fél órája járt arra, a Népstadion felé, és persze, hogy hajnaltájt egyszercsak elmúlt az óriásság. Összehuttyant, mint a tót orgona. Elmúlt ahogy jött, az illetők most csak néznek másnaposan, nem értik a készültséget,  meg a deres rendőrautókat. Ülnek összebújva a kezdőkörben, s akkorák, mint minden ember. 



Anthology ::
Full database
Literature ::
Hungarian
Translation ::
All

minimap