Wolker, Jiří: Vendég áll a házhoz (Host do domu in Hungarian)
Host do domu (Czech)Tvé vlastni srdce to bylo, co řeklo ti: Lazare, vstaň! a já s tebou vyšel jsem z kamenné světnice. Zaradovali jsme se oba velice, když jsme našli nové a dovedné ruce na svém těle, zemi jsme do nich uchopili převesele a země byla těžká jako práce modrookých havířů a země byla slavná jako rodinná kamna při večeři.
Na kamenném chodníku poznáš svátek nejlépe. I my jsme jej poznali a proto půjdeme na pout k svatému světu. Však my už cestu docela dobře najdeme, vždyť ne hvězda jediná, ale hvězd tisíce dobře nás povedou na všechny strany od bílého měsíce, protože se na všech stranách narodila pacholátka.
Na konci dědiny rostou tiché květiny, ale tu v předměstí roste jen bída a neštěstí. Pod obrazem umučené rodiny petrolejová lampa věčně svítí. S hladovými se chceme nasytiti — zde je naše první zastavení.
Do prázdných talířků oči své k noclehu položíme, z krve a ze sazí básničku vystavíme, básničku jako velikonoční svíci, bílou, svítící, potěšující, o cestě k ráji.
Lidé lidem dveře otvírají.
Host do domu - - a ještě někdo.
|
Vendég áll a házhoz (Hungarian)Tulajdon szíved beszélt így hozzád: Lázár, kelj fel, Lázár! S akkor én a kő-szobából kiléptem veled. Mindkettőnk szívét nagy öröm lepte meg, mert testünkön ismeretlen, friss ügyes kezek sürögtek, jókedvünkben hirtelen felkaptuk a földet, s a föld oly nehéz volt, akár a kék szemű bányászok robotja, s ünnepélyes is, mint vacsoraidőben a családi tűzhely.
A köves utat ha járod, meglátod, az ünnep hogy ragyog rád. Mi megláttuk, s úgy járulunk hozzád, te szent világ, mint két zarándok. Jó útra terelt a portyánk, mert hisz nem egy csillag vezet, de ezernyi, fönt a fehér holdtól száz messzi vidékre sürget menni, menni, mert minden égtáj öröme lett a gyerek, ki megszületett.
Lent a faluvégen halk virág hajt a réten -- a város peremén nyomor s bánat nő csak a helyén. A megkínzott család képe alatt örökös petróleumlámpa ég, sikong. Hol minden éhezőnek jut majd jó falat, ott lesz a mi legelső stációnk.
Éji nyugalomra üres tányérokba tesszük a szemünk, vérből és koromból verset keverünk, s feltartjuk a verset, mint húsvéti gyertyát, leng a vigasztaló, fehérlő, meleg láng, az Édenhez vezérlő út világa.
Embernek az ember az ajtót kitárja.
Vendég áll a házhoz - - S vele még valaki.
|