This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Válek, Miroslav: Estetika

Portre of Válek, Miroslav

Estetika (Slovak)

1
Podivní vojaci
v krčme na spadnutie
prevraciame nočnú oblohu
jak ve
ľký čierny džbán.

Popíjame unavené dažde jesene.

A tak pozde
a tak márne
atak slnka začne sa.

Kohúty už odtrúbili dávno svitanie.
Na nás si
ľahla noc.
Útočí na nás bubnová pa
ľba melanchólie,
tlačí nás k zemi slzotvorný spleen.
A oddávna pletie sa nám v pomätenej mysli
smutná, malá násobilka odvahy:
Píšeme
zotierame,
zotierame,
zotierame,

2
A potom ráno:
Akýsi priate
ľ,
dobrý známy,
akási kdesi videná už tvár
pozerá na mňa oknom kaviarne.
Vstane, kývne prstom, zahrozí,
povetrie je plné ekrazitu
a nad nami detonujú oblaky.
- Básnik, uteč, básnik, mlč!
Premie
ľaj si na obdratom mlynku
perly s
ĺz,
krúpy hviezdičiek,
neskonalej lásky
sladký perníček.

Básnik, mlč!

3
To som ja,
zafú
ľaný večný učeň múz.
Zavesil som sa na krk životu,
napil som sa jeho horkej krvi.
A teraz vystupujem zo seba
jak rieka z brehov
a nesiem slovo ešte žeravé,
slovo ešte nenarodené a slepé,
spravím vám z neho krásnu sponu do vlasov,
ostrý nôž a pluh
a všetko, čo sa vám len zachce,
každý predmet nevyhnutný pre š
ťastie.
Rozkážte, a budú kvitnú
ť stromy.
Povedzte, a bude zvoni
ť štrk.
Usína
ť budete s mojím slovom v srdci
a zobúdza
ť vás bude k životu.

Ale ke
ď raz
v studenom a hustom daždi
pocestujeme spolu do práce
a ukradomky dotýka
ť sa budem
vašich vlhkých pláš
ťov,
usmejte sa na mňa
aspoň očami.



PublisherDotyky
Source of the quotationhttp://www.zones.sk/

Esztétika (Hungarian)

1
Mint fura katonák
a kocsmában elterülve,
öblös fekete korsóként
döntögetjük az éjjeli égboltot.

Kortyolgatjuk az ősz tikkadt záporát.

Oly megkésve
és célt tévesztve
indít támadást a Nap.

Elkürtölte már a kakasszó a pirkadat hírét.
Ránk terült az éjjel palástja.
Célzottként nyögjük az elégia dobtüzét,
földbe tapos a könnyfakasztó spleen.
Tébolyult elménkben kavarog régóta
bátorságunk komor számtana:
Írjuk
töröljük,
töröljük,
töröljük,

2
Reggel aztán:
Barátféle,
jó ismerős, azonosíthatatlan
helyen és időben látott arca
néz rám a kávézó ablakából.
Felemelkedik, ujjával intőn megfenyeget,
pattanásig feszül a pillanat
és fölöttünk megkodnulnak a fellegek.
- Költő, menekülj, költő, légy hallgatag!
őrlődjön csak kopott malmodban
a gyöngypatak
csillagdarája,
és a végtelen szerelem
édes mézeskalácsa.

Költő, légy hallgatag!

3
Én lennék,
a múzsák maszatos és örök inasa.
Az élet nyakára akaszkodván,
lerészegedtem annak keserű vérétől.
Most pedig kilépek magamból,
mint egy medrét elhagyó folyó
és cipelem a még izzó mondatelemet,
a vak szót, mely még meg sem született,
gyönyörű hajpántot készítek nektek belőle,
éles kést, ekét
és mindent, mi szem és száj óhaja,
bármily tárgyat, mely a szerencse záloga.
Parancsoljatok és a fák virágba öltöznek.
Mondjátok és megcsendül a kavics.
Elszenderedvén szavam tölti ki szívetek
és éltre kelti lelketek.

De ha majd egyszer
a sűrü és hideg esőben
együtt utazunk munkába
és titokban nedves
köpenyetekhez érek,
kérlek szemetek mosollyával
lepjetek meg engem.



Uploaded byRépás Norbert
Source of the quotationsaját

minimap