Beniak, Valentin: Könnyek (Részlet) (Slzy (Úryvok) in Hungarian)

Keď som začal slzy vína popíjať
Zaveštil som bude pokoj nebude
Povedal som Európa stará si
Mala bys’ ma z područia už vypustiť
Stará si jak fajka v kúte meršianka
Kde je čas tvoj voňavý a horúci?

V oceľovej helmici ty dobrácka
Všade kážeš upevniť sa v zákopoch
Všade tratíš malé ručné granáty
Honíš nás jak zajace po chotári
Bežte bežte honci slučku zadrhnú
Panáčkujte usmrkať sa nedajte
Ale novšie kolo horšie predošlých

Kto vie mračnom hýbať búrku prináša
Kto vie síru sypať ide na kanceľ
Fulminantný rečník náhli na rínok
Blaho verejné však pred ním ubieha
Blaho verejné jak lanský snehuliak
Stratilo sa po ňom iba kaluža

Európa stará si a špatná si
Jak vyhodiť z krčmy tvojich krkavcov
Jak sa mohli tvoje múry dopraskať
Rozpadáš sa hmyzom ako parochňa
Darmo ťa dážď špliecha more umýva
Tvoja krása tvoja krása skamenie
Ale čo je živé všetko všivácke
Šváby lezú v lebke sa ti zahniezdia
Takto človek padol a je posledný
Ale ešte najprv ťa má dodrúzgať
Hanbu tvoju v pergameny napísať
Ako morskú mínu má ťa zapáliť
A ísť s tebou do vesmírov hučiacich

Keď som začal slzy vína popíjať
Moje oči prskali jak rakety
Moje slová zažali sa od seba
I mňa chcete ohňostrojom vypáliť
Počkajte kým do chumelíc zapadnem
Moja reč už sneží ako december
Moja reč sa pustatinou ozýva
Ach beduín nejajkaj a neblázni
Plachta biela černejšie je svedomie
A ja radšej sadnem si k vám v trapézach
Starí klauni ospalí jak pavúky
V predplatnom sa na túto hru podívať

Jak tu môže človek ešte nepadnúť
Ešte väčšia priepasť väčšie závraty
Salto skákať ale smrti uhýbať
Salto skákať ale ruku podávať
Ešte raz ti ruku podať Žofia
Môj pokrik je ako ratuj v doline
Tvoja réva v hrmavici dozrieva
Tvoja slza zapadá do jantáru
Ty mne slovo láska viac už nepovieš
Ja som začal múdrosť vína popíjať
Ja už veštím hej vojnička krvavá
Ja tak rád mám tvoje drapy divoké
Len Žofii poviem: dlho nebudeš
Len Žofia má srdiečko slávika
Nech nepraskne pre teba ty mršina

Slza tvoja chemicky sa vyskúša
Ale očiam koľko lesku uberie
Koľko žiaľu prevezie kým vyhŕkne
Akú ranu odkryje a vybrázdi
že ti ruže šmahom vädnú na tvári
Iba ten vie kto ťa videl omdlievať

V mdlobách ťažkých prišlo sa nám utíšiť
Medzi životom a smrťou bezvládie
Ponechaný na seba sa vytiahnem
Ako veslár ktorý zaspal v kajaku
Istý že ho milosť Božia sprevádza
Istý že už zákony ho neviažu
že unikol poriadku a posádke

Lebo krídla smrti zblízka šuchocú
A život len zďaleka ho naháňa
Niet už viacej povinnosť ho poslúchať
Utíchol i stály bubon svedomia
Strasti moje starí vlci vardarskí
Kam ste zbehli narýchlo a prekotne
Ja som teraz pán vo vlastnej podobe
Mňa už teraz zo sveta nič netrápi
Úsmevom si tvár svoju zas vyhládzam
Až bych umrel pozrite sa: taký bol!

Ale tebe poviem moja Žofia
Tejto smrti vyhnem ešte taký som
Taký som ja tvoje slzy utíšim
V jarmo života sa ešte opášem
A vrátim sa do vravy zas na rínku
Ponúknem sa Diane a senátu
Možno senát míkvych viacej rozumie
Tých čo dlane prestali už otŕčať
Salus rei publicae lex suprema
Preto som sa z dovolenky navrátil

Teba však raz navštívim vo včelíne
Teplým zrakom šibnem ťa za prilbicou
Ako biela socha s plášťom zmeravieš
Lenže zachráni ťa včela s žihadlom
A s medovinou ma potom privítaš
A spýtaš sa jak sa máš môj Valentín
Kde si blúdil prečo sa zas navraciaš
Kde je tvoja eskadrila letecká
Kde sú tvoji kamaráti z námoria
Prebil si sa zástavami z oranže
A zhasol bo každý maják vyhasne
Ja som ťa však ako dúha pritiahla
V Dánsku si bol v Nórsku si bol v Narviku
Zo severnej žiary jeden papršlek
Zabodnutý v zeleň fjordov vzbúrenú
Videl si jak leviatan krváca
Oheň sopti červy ľudské požiera
Dni a noci reve v strašných bolestiach
lebo Neptún trojzubcom ho zabodol
Lebo Neptún vie že ľudstvo umiera
I keď v mračnách lieta už jak kobylky
I keď v hĺbkach rybám berie podobnosť

Lež teba mi veľryba zas vyniesla
A ráno sa do tábora navrátiš
Lebo ľudstvo samovraždou umiera
Lebo človek v ľudstve iba slzou je
Ktorú more vpíja z fjordov severných
Lebo človek vie čo jeho povinnosť
I keď lono žien má luna umývať
Luna chladná s ktorou život vyhasne

Mikor borospoharamba könny csörgött
Megjósoltam lesz-e béke a földön
Öreg vagy már Európa öreg vagy
Mondtam Engedj hadd álljak fel öledből
Mint kimustrált tajtékpipa öreg vagy
Valamikor forró voltál s illatos

Acélsisak fejeden és jóságos
Arccal ásatod a futóárkokat
Szülöd apró kézigránátjaidat
Űzöl bennünket mezeinyulakat
Fussatok csak hurokban a nyakatok
Játsszatok és ne féljetek senkitől
A futás a halálhoz visz közelebb

Esőt okoz aki a felhőkhöz nyúl
S ki a kénesőhöz is ért szónok lesz
Áll a piac közepén és mennydörög
De a közjó messze szalad előle
Olyan az mint a tavalyi hóember
Elolvad s csak tócsa marad utána

Európa öreg vagy és rossz is vagy
Tele van a kocsmád potyalesővel
Hogyan repedhettek meg a falaid
Szétesel mint a molyrágta paróka
Eső mos és tenger áztat hiába
A szépséged a szépséged csalódás
De ami él ami most él tetves is
Koponyádban svábbogarak fészkelnek
Így esik el az ember az utolsó
De még előbb összeroncsol téged is
Szégyenedet pergamenre körmöli
Akár egy tengeri aknát felrobbant
S veled együtt hull szét a világűrben

Midőn bornak könnyeit kezdtem inni
Rakétaként sziporkázott szemem
Szavaim maguktól kaptak lángra
Tűzijátékkal akartok engem is elsütni
Várjatok míg hófúvások nyelnek el
Beszédem már decemberként havazik
Beszédem pusztaságként terjed
Ó beduin ne lármázz és ne bolondozz
Fehér ponyva lelkiismeret feketébb
Inkább lótuszülésben társulok hozzátok
Ti pókként bágyadó öreg bohócok
Előfizetésben tekintem meg e játékot[1]

Lehet-e még itt életben maradni
Szakadékok szédületek közepett
Szakozni és le nem bukni a mélybe
Ugrás közben a partnert megtalálni
Megtalálni a kezedet Zsófiám
A sikolyom mint egy segélykiáltás
Tőkéd jégverésben érik gerezdre
Hulló könnyed borostyánként megkövül
Többé nem hallom tőled hogy szeretlek
Én már a bölcsesség borát vedelem
Megjósolom hej te véres háború
Vad karmaidat mennyire szeretem
De Zsófiát a békével áltatom
Szíve helyén fülemüle énekel
Vegyileg is megvizsgálják könnyeid

Mennyi fény folyik ki vele szemedből
Mennyi bánatot szív fel míg kibuggyan
Milyen sebet takar fel s szánt arcodra
Lehervasztja róla a pírt a rózsát

Az tudja csak ki látta ájulásod

Nehéz óráinkban ez az ájulás
Tett jót velünk élet és halál között
Magamra hagytak erősnek kell lennem
Mint a kajakosnak ki a kajakban
Elalszik de isten kegye kíséri
Rá már nem érvényesek a törvények
A legénység hatalma rend nem köti

Mert közel suhog a halál csontszárnya
Az élet meg csak messziről kíséri
Több kötelességet nem rak vállára
Hallgat a lelkiismeret dobja is
Bajaim ti kiéhezett ordasok
Hová futottatok lélekszakadva
Végre felvettem igaz alakomat
Engem többé nem kínozhat a világ
Kisimítja az arcomat a mosoly
Nézzetek rám: ilyen voltam élőnek!

De teneked Zsófiám elmondhatom
Nem halok meg kifogok a halálon
Elállítom könnyeidnek folyását
Az élet jármát még egyszer felveszem
Visszatérek a piac hurhajába
Felkínálom magamat Dianának
S a szenátusnak Tán jobban megértik
Azt ki nem szól s nem nyújtogatja kezét
Salus rei publicae lex suprema
Ezért hagytam félbe szabadságomat

Meglátogatlak egyszer a méhesben
Sisakrostélyod mögé vág a szemem
Köpenyedben fehér szoborrá kövülsz
De megmozdít egy méhecske fullánkja
Isten hozott mondod s méhsörrel kínálsz
S megkérdezed hogy vagy jó Valentinom
Hol bolyongtál s miért térsz megint vissza
Hová lett bátor repülőszázadod
Hová lettek tengerész barátaid
Átvergődtél sárga zászlók erdején
Kihunytál mert végül minden fény kihuny
De én szivárvány ölembe húztalak
Dániában s Norvégiában jártál
Az északi fény idehullt sugara
Voltál forrongó zöld fjordokba szúrva
Láttad amint vérzik a leviatán
Tüzet fúj s falja az emberférgeket
Éjjel-nappal ordít a fájdalomtól
Mert Neptun a szigonyával belé szúrt
Neptun tudja hogy az ember haldoklik
Akkor is ha égbe röppen szöcskeként
S mint a hal a mélybe süllyed hajóin

Csakhogy téged még a cethal partra tett
S hajnaltájban visszatérsz a táborba
Haldoklik az öngyilkos emberiség
Az ember csak könny a világ szemében
Fjordok hizlalják a tenger felissza
Mert az ember tudja kötelességét
Akkor is ha hideg hold fürdik a nők
Ölében s az élet lassan kialszik