Improwizacja (Polish)
Trzeba wziąć na siebie cały ciężar świata i uczynić go lekkim, znośnym. Zarzucić go sobie na ramiona tak jak plecak, i ruszyć w drogę. Najlepiej wieczorem, na wiosnę, kiedy spokojnie oddychają drzewa a noc zapowiada się pogodnie, w ogrodzie trzaskają gałązki wiązów. Cały ciężar? Krew i brzydotę? To niemożliwe. Zawsze zostanie osad goryczy w ustach i zaraźliwa rozpacz tej starej kobiety którą widziałeś wczoraj w tramwaju. Dlaczego mamy kłamać? Przecież uniesienie istnieje wyłącznie w wyobraźni i szybko znika. Improwizacja – zawsze tylko improwizacja, nic innego nie znamy, mała albo wielka, w muzyce, gdy trąbka jazzowa wesoło płacze albo kiedy patrzysz na biała kartkę papieru, czy też wtedy, kiedy uciekasz przed smutkiem i otwierasz ulubiony tom wierszy; zwykle w tym momencie dzwoni telefon, i ktoś pyta – czy reflektuje pan/pani na nasze najnowsze modele? Nie, dziekuję bardzo. Wolę stare, wypróbowane modele. Zostaje szarość i monotonia; żałoba, której nie uleczy najwspanialsza elegia. Ale może są rzeczy ukryte przed nami i w nich melancholia miesza się z entuzjazmem, zawsze, codziennie, jak narodziny świtu nad brzegiem morza, albo nie, poczekaj, jak śmiech tych dwóch małych ministrantów w białych komeżkach, na rogu Jana i Marka, pamiętasz? Uploaded by | Sebestyén Péter |
Source of the quotation | https://www.poetryinternationalweb.net |
|
Improvizáció (Hungarian)
Magunkra kell vennünk a világ teljes súlyát, és könnyűvé tenni, elviselhetővé. Vállunkra dobni, mint egy hátizsákot, és útnak indulni. A legjobb este, tavasszal, mikor nyugodtan lélegeznek a fák, s az éj békésnek ígérkezik, a kertben pattognak a szil ágai. A teljes súlyt? A vért és a rútságot? Ez lehetetlen. Mindig megmarad a bánat lepedéke a szánkban, és a ragályos kétségbeesése annak az öregasszonynak, akit tegnap láttál a villamoson. Miért kell hazudnunk? Hiszen az elragadtatás csakis a képzeletünkben létezik, és hamar elillan. Improvizáció – mindig csak az improvizáció, semmi egyebet nem ismerünk, legyen az kicsi vagy nagy, a zenében, mikor a dzsessztrombita boldogan sír, vagy mikor a fehér papírlapot nézed, és még akkor is, ha a szomorúság elől menekülsz, és felütöd a kedvenc verseskönyved; rendszerint abban a pillanatban csörren a telefon, és valaki megkérdi – érdeklik-e önt cégünk legújabb modelljei? Nem, köszönöm szépen. A fakóság marad és az egyhangúság; a gyász, melyet nem gyógyít a legkiválóbb elégia. De lehet, a dolgok rejtve vannak előttünk, és bennük a mélabúhoz lelkesedés társul, mindig, mindennap, mint például a fény születése a tengerparton, vagy nem is, várj csak, mint a boldog nevetése annak a két kis ministránsnak, fehér karingben, a Szent János és a Szent Márk sarkán, emlékszel?
Uploaded by | Sebestyén Péter |
Source of the quotation | http://ujforras.hu/adam-zagajewski-versek/ |
|