Tillmann J(ózsef). A(dalbert) : Más-világi megfigyelések

Úti szerelékem

Gandhi halálakor három tárgyat hagyott hátra: egy sarut, egy ágyékkötőt és egy szemüveget. Ez az úti felszerelés nem pusztán egy életút tartozéka, hanem eredménye is. Olyasvalakié, aki a viktoriánus korszak angol ügyvédi konvenciói és kellékei között felnőve képes volt mindezeket elhagyni, és egy egyszerűségében nehezen felülmúlható életmódot megvalósítani.
Hozzá képest nekem jóval kevésbé egyszerű a felszerelésem. De ez nemcsak személyeink, élethelyzeteink, éghajlatunk és kultúránk különbözőségéből fakad. Fél évszázad alatt finom eltolódások, felismerések és vélelmek, továbbá találmányok tucatjai fokozták az eltérést. Miközben az egyszerűségnek az a mértéke, amit Gandhi hátrahagyott tárgyai mutatnak, mit sem változott. Ennek a feszültségnek a fokozódása különösen úti készülődések során válik nyilvánvalóvá. Ekkor nemcsak Gandhi jut eszembe, hanem az a tény is, hogy egy európainak manapság tízezer tárgya van. Ez a tízezer tárgy alkotja közvetlen házi környezetünket.
„Nekem tízezer lelkem van” – mondja az Iskola a határon hőse, hozzávetőlegesen Gandhi halálával egy időben. A lelkek és a számok világában egyaránt járatos Ottlik adatából kiindulva jó okkal vélhető, hogy ennek a tízezer lélekrésznek nem elhanyagolható hányada tárgyainkba költözött ki. Ezt nemcsak a tárgykapcsolatok hétköznapi patológiája és hirdetésekkel szított hiedelemvilága mutatja. A feltevést az agykutatás is alátámasztja: „Norman Geschwind bostoni agysebész egyik betege agysérülése miatt nem volt képes térdét és vállát megmutatni. A páciens autójához menve ugyancsak képtelennek bizonyult a kormány, a visszapillantó-tükör, a kézifék megmutatására. Ugyanakkor más tárgyakat, mint például a telefont, az ajtót és az ablakot a beteg minden nehézség nélkül képes volt megmutatni. Kiderült, hogy a saját testrészek ábrázolása mellett az utastér kézzelfogható dolgainak megnevezése is károsodást szenvedett. Az eset azt mutatja, hogy az olyan dolgok, amelyek éppúgy rendelkezésére állnak az embernek, mint saját teste, hasonlóan tárolódnak az agyban. Míg a másik ember felbukkanásának lehetőségét mutató tárgyak, az ajtó, az ablak és a telefon más kategóriába esnek. Némelyek oly magabiztosan rendelkeznek a tulajdonuk felett, mint a tulajdon testük felett.”
Lélekrészeink a test körüli tárgyakba kiköltözve sajátos csigaházat képeznek. Ennek a növekedése (terjedése, elnehezedése, meszesedése stb.) késztet erre a számvetésre: Arra, hogy Gandhi hagyatékára tekintettel szemügyre vegyem úti felszerelésemet.

MEINE REISEAUSRÜSTUNG

Gandhi hinterließe bei seinem Tod drei Dinge: seine Sandalen, einen Lendenschurz und eine Brille. Diese Reiseausrüstung ist nicht nur das Zubehör, sondern auch das Ergebnis eines ganzen Lebens. Eines Mannes, der, nachdem er inmitten der Konventionen und der Requisiten der englischen Rechtsanwälte des Viktorianischen Zeitalters aufgewachsen war, in der Lage war, all das hinter sich zu lassen und eine an Einfachheit kaum zu überbietende Lebensweise zu praktizieren.
Im Vergleich zu seiner ist meine Ausrüstung weitaus weniger einfach. Doch das resultiert nicht nur aus der Verschiedenheit unserer Personen, unserer Lebensumstände, unseres Klimas und unserer Kultur. Im Laufe eines halben Jahrhunderts haben feine Verschiebungen, Erkenntnisse und Annahmen sowie Dutzende Erfindungen die Unterschiede verstärkt. Während sich das Maß an Einfachheit, das die von Gandhi hinterlassenen Gegenstände zeigen, kein bisschen geändert hat. Die Erhöhung dieser Spannung wird besonders bei Reisevorbereitungen deutlich. Dann denke ich nicht nur an Gandhi, sondern auch daran, dass ein Europäer heutzutage 10 000 Gegenstände besitzt. Aus diesen 10 000 Gegenständen besteht unsere unmittelbare häusliche Umgebung.
„Ich habe zehntausend Seelen“, sagt die Hauptfigur in dem Roman „Schule an der Grenze“ (Iskola a határon, von Géza Ottlik), etwa um die Zeit, als Gandhi starb. Geht man von der Zahl aus, die der Schriftsteller Ottlik, der sich in der Welt der Seelen und in der Welt der Zahlen gleichermaßen gut auskannte, nennt, kann man durchaus annehmen, dass ein nicht zu vernachlässigender Teil dieser 10 000 Seelenteile in unsere Gegenstände umgezogen ist. Das zeigen nicht nur die alltägliche Pathologie und die durch die Werbung angefachte Glaubenswelt der Objektbeziehungen. Diese Vermutung untermauert auch die Hirnforschung: „Ein Patient des Bostoner Hirnchirurgen Norman Geschwind war wegen einer Hirnverletzung nicht in der Lage, sein Knie und sein Bein zu zeigen. An seinem Auto war der Patient auch nicht in der Lage, das Lenkrad, den Rückspiegel und die Handbremse zu identifizieren. Andere Gegenstände jedoch, beispielsweise das Telefon, die Tür und das Fenster konnte er ohne Weiteres zeigen. Es stellte sich heraus, dass neben der Abbildung seiner Körperteile auch die Benennung der konkreten Dinge im Fahrgastraum Schaden genommen hatte. Der Fall zeigt, dass Dinge, die einem ebenso zur Verfügung stehen wie der eigene Körper, im Gehirn auf ähnliche Art und Weise gespeichert werden. Gegenstände jedoch, die auf die Möglichkeit des Auftauchens eines anderen Menschen hindeuten wie die Tür, das Fenster und das Telefon, in eine andere Kategorie gehören. Manche Menschen verfügen mit derselben Sicherheit über ihr Eigentum, mit der sie über ihren Körper verfügen.“
Nachdem sie in die Gegenstände gezogen sind, die unseren Körper umgeben, bilden unsere Seelenteile eigenartige Schneckenhäuser. Deren Wachstum (Ausbreitung, Schwerfällig-Werden, Verkalkung usw.) bringt mich dazu, Bilanz zu ziehen. Dazu, im Hinblick auf Gandhis Hinterlassenschaft meine Reiseausrüstung einer Prüfung zu unterziehen.