Sebestyén Péter: In Memory Of Blaise Pascal (Blaise Pascal emlékezetére in English)

                             „Le silence éternel des
                             espaces infinis m’effraie.”

                             „Félek a végtelen terek
                             soseszűnő csendjétől.”

Ha összeadod a csend minden másodpercét
amely az első, a második, és a mindezidáig
legutolsó szívdobbanásod között eltelt,
megérted: az Idő, mint ez a papír, üresen áll.
Arra számít, hogy egy gusztustalanul magas
egész számnál abbahagyod matematikád,
megrettenve a halhatatlanságodat jelentő és
gyönyörű sorozat egyszeri kihagyásától,
önmagadtól és attól a Hatalmasságtól, amely
bármikor kijelentheti: beszüntetem a lüktetést.

                        „Le silence éternel des
                         espaces infinis m’effraie.”

                        „The eternal silence of these
                        infinite spaces frightens me.”

If you add up each second of silence
that elapsed between the first, the second,
and up to now your last heartbeat,
you’ll realize: Time, like this paper, is empty.
It hopes that you’ll give up your maths
at a repulsively high whole number,
dreading the one-time failure of this
wonderful series meaning your immortality,
dreading yourself and the Power, who
might say any time, ʼI’ll stop this throbbing’.