Rakovszky Zsuzsa: Bíločerná (Fehér-fekete in Czech)

Élve dobták a kályhába a patkányt:
előbb a sistergő, narancsvörös láng
közt patkány-forma árny, később finom
rágcsáló-csontozat egy múzeum
hullámzó tárló-üvege alatt,
majd az sem. A macska-szaporulat
fölöslege vízbe, aztán szemétre
kerül, egy ázott gallér tarka prémje
darabokban, hamu és hagymahéj közt.
Közben a nap süt, kék az ég, a fű zöld,
fényes sörény, és mindez hihetetlen.
A tetszhalott, fakó gallyak rügyekben
törnek ki sorra, rangrejtett smaragd
tavalyi, sárga fű közt, benne a Nap
fullánkja, dél dől a gyomos telekre,
nyár lesz, tízmillió káposztalepke
sodródik seprő szélben, az elhevert gyep
fölött fehér, tündér atommodellek:
a pitypangok. Minden úgy jó, ahogy van:
ez a szem nézete. Holott az agyban
egy végtelen védő- és vádbeszéd
folyik egyszerre s szortírozza szét
– melyik ki mellett szól – a képeket.
Egy csont-jég laboránsnő méreget
pitypangot itt, patkányt ott. Egy fehér-
fekete logika – érv-ellenérv –
őröl, s zsarol, hogy el kell döntenem:
egész-igen, vagy az egészre: nem.

Krysa hozená zaživa do kamen:
plamen se rudooranžově škvíří,
uprostřed krysí stín; potom útlá
kostřička hlodavce v muzeu, za sklem
vitríny, která se vzdouvá a vlní,
pak ani to ne. Z vržených koťat
nadbytečná se octnou v řece,
pak ve smetí, zplihlé strakaté límce
na hadry, v popelu, sedlině z kávy.
Přitom ale svit slunce, zeleň trávy,
lesk hřívy, modro – je to doopravdy?
Zdánlivě mrtvé, mdlé snítky ráz na ráz
vyrazí pupeny, zapřený smaragd
ve žluté trávě z loňska, nese osten
Slunce, polední příval po rozrostlém
býlí, pak léto, s větrným vírem
milion bělásků, nad slehlým pýrem
modely atomů, bílé, půvabné:
smetanky. Všechno je dobré tak, jak je:
to tvrdí oči. Jenže celým mozkem
proniká spor obhájce se žalobcem,
věčné monology, třídí obrazy –
přebíjejí protikladné důkazy.
Magistra kost a led na vážky hází
Tu smetanku, tu potkana. Pnutí
bíločerné logiky – pro-proti –
rně dere, nutí mě, ať řeknu rozhodné
„ano” na všechno, nebo všemu „ne”.