This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Radnóti Miklós: The Seventh Eclogue (Hetedik ecloga in English)

Portre of Radnóti Miklós
Portre of Ország-Land, Thomas

Back to the translator

Hetedik ecloga (Hungarian)

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad

tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.

Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet

és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.

Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,

megtöretett testünket az álom, a szép szabadító

oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

 

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,

Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.

Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?

Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?

És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?

Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?

 

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,

úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,

vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;

zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager

őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

 

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,

hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,

szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -

jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,

s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

 

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák

ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.

Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság

és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra

rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,

s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya

lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

 

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,

horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már

ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,

féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod

íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert

nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

 

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,

1944. július



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

The Seventh Eclogue (English)

Evening approaches the barracks, and the ferocious oak fence

braided with barbed wire, look, dissolves in the twilight.

Slowly the eye thus abandons the bounds of our captivity

and only the mind, the mind is aware of the wire’s tension.

Even fantasy finds no other path towards freedom.

Look, my beloved, dream, that lovely liberator,

releases our aching bodies. The captives set out for home.

 

Clad in rags and snoring, with shaven heads, the prisoners

fly from Serbia’s blinded peaks to their fugitive homelands.

Fugitive homeland! Oh – is there still such a place?

still unharmed by bombs? as on the day we enlisted?

And will the groaning men to my right and my left return safely?

And is there a home where hexameters are appreciated?

 

Dimly groping line after line without punctuation,

here I write this poem as I live in the twilight, inching

like a bleary-eyed caterpillar, my way on the paper –

everything, torches and books, all has been seized by the Lager

guard, our mail has stopped and the barracks are muffled by fog.

 

Riddled with insects and rumours, Frenchmen, Poles, loud Italians,

separatist Serbs and dreamy Jews live here in the mountains –

fevered, a dismembered body, we lead a single existence,

waiting for news, a sweet word from a woman, and decency, freedom,

guessing the end still obscured by the darkness, dreaming of miracles.

 

Lying on boards, I am a captive beast among vermin,

the fleas renew their siege but the flies have at last retired.

Evening has come; my captivity, behold, is curtailed

by a day and so is my life. The camp is asleep. The moonshine

lights up the land and highlights the taut barbed wire fence,

it draws the shadow of armed prison guards, seen through the window,

walking, projected on walls, as they spy the night’s early noises.

 

Swish go the dreams, behold my beloved, the camp is asleep,

the odd man who wakes with a snort turns about in his little space

and resumes his sleep at once, with a glowing face. Alone

I sit up awake with the lingering taste of a cigarette butt

in my mouth instead of your kiss, and I get no merciful sleep,

for neither can I live nor die without you, my love, any longer.



Uploaded byJakus Laura 1.
Source of the quotationThomas Orszag-Land

Related videos


minimap