Ki a teremtésből kilépve zenged
fogyhatatlan
ki nem hiszel tudatlan anyagban s léttelenben
ki három pólyába csomagoltál minket
ki hisztérikusan hiszel minden tapasztalatok
minden zűrzavar és minden elmúlás ellenére
a visszatüremlő végtelenben
mi magát bennünk sokszorozza
ki az omegacsúcson egyesíted a széttörni igyekvő önfejű nemet
és leborultatsz minket a tudat sorsa előtt
te ki az élet zsoltárát végigénekelted
s megtérítetted hozzánk az istent
aki most ó teihard de chardin belőlünk olvasztott
acélpántként köröz tengelyünkön
veled feleselek
páter ne vígy minket az ősi kísértésbe
ne tégy bennünket elmúlhatatlanná
és ne háríts el tőlünk áldást hirdetően
minden szorongást
teihard de chardin könyörülj könyörülj
legyen a lélek ajándéka a nemes anyagnak
maradjon véletlen kapott kicsikart felesleg
mit visszalophat bármely pillanatban
akaratunktól függetlenül mint ahogy nyakunkba sózta is
ne higgy hát soha a puszta ráadásban
higgy az anyagban miriád és miriád szemcsék
egy és oszthatatlan végnélkülisége rajzik csak bennünk
ez és semmi több
az örökkévalóság kissé túlkomplikált pillanatai
ez a mi sorsunk
és szétterülünk a leképzett lét
biztosabb mozgásformáiban
