Petri György: Horatiusi

Én már elviselem menetrend nélkül is, csöndben az életet,

tyúkok és emsék között eszmétlen meghúzódnék.

Kerítést foltoznék, tört cserepet cserélnék

újra, s örülnék, ha a zsenge tök virágzik.

Ambícióm annyi se, mint a síri holtnak,

kit bizgatnak a kukacok és haló

pora fölé nem-romló sírkövet álmodik.

Eleget éltem, s láttam. Kurta időm

a csikkes, összeköpködött váróteremben

eltöltöm a horpadt bőröndön

nyugtatva zúgó fejem, nyitott szemmel.

Újság, dohány, dühítőital nélkül is.

Zsebemben van még görbe cigaretta,

lesz ragacsos likőr elhányt üvegben.

Tüzet is ad egy kóbor. s magamra húzom

rossz álmaim a hatalomról, erőszakról.

Álmomban fényes szőrű rendőrkutya leszek.

Merő értelemmé omolva baj nem érhet.

Csak a megsavanyodott tejút

üszkösíti fölsebzett szellemtalpam.

Míg az ember a styxi révbe jut.