This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Petőfi Sándor: A XIX. század költői

Portre of Petőfi Sándor

A XIX. század költői (Hungarian)

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját.
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. -
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

1847



Básníci XIX. století (Czech)

Nechť nikdo lehkovážné struny
se nepokouší rozehrát!
Veliké dílo hodlá počít,
kdo na loutnu chce dneska hrát!
Zpíváš-li jenom o své slasti
a o svém žalu celé dny,
věz : svět tě nemá zapotřebí,
i odlož nástroj posvátný!

Bloudíme pouští, jako kdysi
bloudíval Mojžíš s lidem svým,
když sloupem ohnivým se řídil;
jejž za vůdce Bůh poslal jim.
V novější době Bůh však určil
vést lid - jak sloup svým plamenem -
básníkům, kteří razí cestu
v Kanaan, zaslíbenou zem.

Kupředu, vy kdož básníky jste,
ohněm a vodou s lidem vpřed !
Bud proklet ten, kdo prapor lidu
odhodí zrádně, když jej zvedl
Bud proklet ten, kdo pro zbabělost
či z lenosti se opozdí
a - zatímco se lid již bije -
odpočívá tam vzadu, chráněn zdí !

Proroci falešní a klamní
již vytrubuji s hlaholem,
že lze se zastavit, že právě
jsme došli v zaslíbenou zem.
Lež je to, chýra nestydatá,
jež splaskne před milióny,
co v úpalu a žízni, v hladu
tu žijí zoufalé své dny!

Až z košů hojnosti si všichni
a rovným dílem budou brát,
až ke stolu, jimž bude právo,
v rovnosti budou usedat,
až slunce ducha v každém okně
rozlije svit svůj do všech stran,
pak teprv smíme říci: stůjme!
neboť jsme došli v Kanaan!

Leč zatím - zatím není klidu,
je nutno stále zápasit,
byť život ničím naše dílo
nebude moci zaplatit,
jen smrt nám oči něžně zavře
polibkem lehkým jako stín
a na provaze z květů spustí
nás měkce do zkypřených hlín.




minimap